Hírek

Dragok a startnál – EVO Gyorsulási verseny a Hungaroringen

evohirMárcius 17-én szombaton este 6-kor, közel 5 hónapos némaság után ismét feldübörögnek az autók és a motorok a Hungaroring célegyenesében, hogy benzingőzzel és gumifüsttel töltsék meg az éjszakát.

A show, a látvány és a jó hangulat tehát garantált lesz 2007-ben is. Az idei évben új időszámítás kezdődik az EVO Gyorsulási Versenyek életében. Új sebesség és idő csúcsok, nemzetközi mezőny és minden eddiginél nagyobb verseny várható. A 2007-es év nagy újítása, hogy belépőjegyeket a helyszínen kívül, ezentúl elővételben is meg lehet váltani a versenyre az ország valamennyi lottóárusító helyén.

Minden eddiginél nagyobb számban fognak összecsapni a többnyire csak luxusautó kiállításokon megtekinthető autócsodák a 201 méteres versenytávon, de rajthoz állnak a már jól megszokott nagyágyúk is. Több száz tuning autó, köztük nitrós Audik, több száz lóerős Subaruk és Mitsubishik szállnak szembe a 330- valamint a legújabb 500 lóerős BMW motoros drag-Polskival, és a nagy visszatérővel, a 800 lóerős Nitrós Camaroval. Természetesen nem csak négykerekűek indulhatnak a versenyen, így lesznek dragbike-ok is, és csakúgy mint eddig mindig, bárki ingyen benevezhet a versenybe járgányával.

A világon egyedülállónak számító kivetítős rajtkapun valamint a fedett tribünnel szemben elhelyezett hatalmas kivetítőkön, továbbra is látható lesz a verseny élő közvetítése, hogy még csak véletlenül se maradjon le semmiről közönség.

A Március 17-i szezonnyitón debütál a vadonatúj NHRA és FIA által is hitelesített időmérő berendezés. A tavalyi Corvette és Lamborghini Gallardo után pedig idén egy egyenlőre meglepetés Luxus sportautó fogja ellátni a Safety Car szerepét.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük