EseményekMotorverseny

Dorka és Rossi – MotoGP élmény a helyszínen

dorka es rossi 34A sok motoros csaj között, akik maguk is két keréken rajonganak a motorozásért, jócskán akad olyan is, aki megelégszik a plátói szerelemmel is. Ők sokszor utasként élvezik a motorozás adta örömöket, vagy csak simán szimpatizálnak a dologgal.

Persze, a közúti motorozás mellett a versenysport sem elhanyagolandó vonzerővel bír. Az igazán lelkes rajongók képesek mindent megtenni, hogy ott legyenek egy-egy versenyen, hogy kedvenc pilótájuk közelébe férkőzhessenek, lefotózhassák. A szerencsésebbek még pár szót is válthatnak a sztárokkal.

Dorka is rajong a versenysportokért, ezen belül is a Moto GP a szíve csücske. Most, hogy lassan télbe fordul az idő, szívesen gondol vissza a nyári élményre, mely közelebb hozta hozzá kedvenc sportolóját.

Ő maga nem motorozik, bár volt szerencséje, – illetve szerencsétlensége – motoron ülni utasként, de csúfos véget ért az ismerkedés, így egy életre elvették a kedvét attól, hogy újra nyeregbe pattanjon. Ilyen is van, sajnos. Ellenben a motorsport továbbra is kedvence maradt.

dorka es rossi 26Édesapja nagy sportrajongó, így már kiskorában megfertőződött sok egyéb sportág szeretetével is. A Moto GP mellett az amerikai foci az, amitől igazán lelkes lesz, és csillogó szemekkel mesél élményeiről.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A legutóbbi felejthetetlen versenyt, melyen Dorka is ott volt, az ausztriai Spielbergben található Red Bull Ringen rendezték meg augusztus 8-11. között. Hatalmas teleobjektívvel és nagy kapacitású memóriakártyával felszerelkezve várta, hogy lencsevégre kapja kedvencét. Közel 3000 fotót készített, hogy a verseny mindegyik pillanatát megörökíthesse, melyekből jó néhányat ti is láthattok a képtárban.

dorka es rossi 26A verseny alatt természetesen elengedhetetlen a futamokon nyújtott teljesítmény nyomon követése és a szurkolás, hogy a kedvenc a legjobb helyezéssel érjen célba. A számtalan rajongó között Dorka is ott ült a lelátón, és az általa legszimpatikusabb versenyzőnek Valentino Rossinak szorított.

Aki hasonló élményekre vágyik, mindenképp fel kell készülnie arra, hogy egy ilyen verseny nem hasonlítható ahhoz, mintha valaki ki szeretne menni egyik este Bécsbe meginni egy jó kávét, aztán hazahúzni. Előre szervezni kell a dolgokat, mert különben csalódás lesz, ha egy hiba miatt mégis dugába dől a terv.

dorka es rossi 26A szállások a versenypálya közelében amellett, hogy borsos árúak, még hamar meg is telnek, szóval jó előre érdemes lefoglalni a kiszemelt szobát, apartmant, akárcsak a jegyeket. Egy ilyen buli három napos az időmérő edzésekkel együtt, így számolni kell azzal, hogy a szállás, az étkezés, az útiköltség és természetesen a számtalan árus által kínált MotoGP ajándéktárgyak, relikviák megvásárlása után még maradjon egy kis pénz a hazaútra.

Ha csak rajongó vagy, akkor mindenképp kövesd Dorka példáját, mert nem bánod meg! Barátokkal, barátnőkkel egy nagyobb autóban utazva olcsóbban is kijöhet egy ilyen út még akkor is, ha nem Ausztriába, hanem távolabbi versenypályákra szeretnétek eljutni. A téli hónapokban lesz idő tervezgetni, így ha nem akartok lemaradni a szabad helyekről, szállásokról, még időben intézzétek el a foglalásokat.

Fotók: Perjési Dóra

 dorka es rossi 26

dorka es rossi 155dorka es rossi 155

dorka es rossi 155

dorka es rossi 155

dorka es rossi 155

dorka es rossi 155

dorka es rossi 155

dorka es rossi 155

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük