fbpx
CsajokEseményekMotorkiállításTetkó a csajokon

Devils Motor Show 2009.

devils motor show 090405 031Ismét összegyűltek az épített motorok és -autók szerelmesei a Népligetben, hogy összemérjék szaktudásukat, illetve járműveik szakértő zsűri előtt versengjenek egymással. A rendezvény keretében lezajlott az első Tetkó a Csajokon Offline verseny is, ahol ezúttal Szöllősi Györgyi saját tervezésű, egész hátas mintája bizonyult a legjobbnak.

Az Építők Sportcsarnokában zajló esemény rengeteg érdeklődőt vonzott. A rég várt, gyönyörű tavaszi időjárásban hamar megtelt a Népliget autókkal, és a csarnok előtti parkoló motorokkal. Az idei megmérettetésre az 55 motort neveztek be, köztük 7 külföldi (lengyel, erdélyi, szlovák, és cseh) építő is elhozta munkáját. Élőben is megnézhettük például az idei Motorépítő Európa Bajnokság 8. helyezett gépét, a cseh Wildstyle műhely építését, a Don Scalfare. Roman Bus motorja ezen a hétvégén is két díjjal lett gazdagabb.

Habár a sportcsarnok tömve volt a gyönyörű épített motorokkal, valahogy mintha visszavettek volna a lendületből a magyar építők. A gazdasági válság réme hatással lehetett rájuk is, de lehet, hogy ők is inább a négy kerék felé fordultak. A szabad területen felsorakoztatott 33 autó között, amelyek a 2. Autóépítő Bajnokságon résztvevői voltak, találtunk jó néhány csemegét.

A 13. Magyar Motorépítő Bajnokság végeredménye:

Legjobb custom chopper: Leos Bob Votruba, Csehország: Element
Legjobb custom lowrider: Monster Customs, Red Frankenstein
Legjobb custom old school: Wildstyle, Csehország, Don Scalfare
Legjobb custom radical: King Machine Choppers, Hell Bent

Legjobb módosított chopper: Radical Garage, Jour d’Espoir
Legjobb módosított lowrider: Müce Choppers, Suzuki VL 1800
Legjobb módosított old school: Motorcycles Performance, Lengyelország
Legjobb módosított radical: Gigamachine Choppers, NLC V-Rod

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Legjobb kézi munka: Marczinkó Tamás, Marózus
Legjobb fényezés: Szabó Erik, Paintbox, King Machine Choppers, Hell Bent
Legjobb streetfigter: Szikora András, Suzuki GSXR
Legjobb dragster: Tóth Zoltán, Harley-Davidson
Legjobb trike: András Oszkár, Supreme trike
Legjobb Harley-Davidson: Marczinkó Tamás, Marózus
Legjobb külföldi építés: Wildstyle, Csehország, Don Scalfare
Legjobb keleti blokk: Szakál, magyar stabilmotor
Best of Show: King Machine Choppers, Hell Bent

A 2. Magyar hot rod autóépítő bajnokság végeredménye

Hot rod: Magyar György, Hot rod propaganda, Ford 1928 5W Cupe
Custom car: AS stúdió, Qtya, Wartburg, 1963
Street rod: Ébert Zoltán, Építette: Oszvald Gábor, Ford Mustang, 1969
Oldie: Müce Choppers, Ford F100 pick up 1956
Best of Show: Dunai Tamás, VW 1970 Street Rod

Még több kép a galériában!

A hot rod építők igazán beindultak itthon az elmúlt 1-2 évben, és mostanra komoly járműparkot hoztak össze. A négykerekűek négy kategóriában versengtek egymással a Devils MC és a Rusty Rodders Car Club szervezésében. Versenyen kívül egy AN2-es repülőgépet is megcsodálhattak a látogatók egy teherautó alvázára építve!

Hogy a show igazán látványos legyen, összesen harminc motorosbolt is kínálta portékáját, valamint a színpadon egész nap különböző programok zajlottak. Kihirdették például a Wild magazin és a Széles Út magazin közös motorépítő párbajának győztesét. A Gigamachine és a Monsters Customs is 90 napot kapott arra, hogy megalkossák a versenyművet. A két motorépítő műhely csatájában ezúttal az utóbbi alkotása bizonyult a jobbnak.

Kora délután Tom White és zenekara szórakoztatta a motorosokat, majd Ticci divatshowján csodálhattuk meg a rockabilly stílusú ruhákba öltözött lányokat. A motor show díszvendégét, az amerikai dragster bajnok Barát Lászlót a műsorvezető, Tóth Roland rövid beszélgetés keretében mutatta be a közönségnek.

A rendezvény alatt festménykiállítást is láthattunk. Az alkotásokra szavazhattak a látogatók, majd a délután folyamán árverésre bocsájtották őket. A 13 darab képből ötöt sikerült eladni, amiből a közönség által legjobbnak ítélt festmény, Mike Tomi műve 90 000 Ft-ért talált gazdára. A Leggyorsabb Indián című film főszereplőjét, Antony Hopkinst fotorealisztikusan ábrázoló mű airbrush technikával készült.

Jessie Galante koncertje előtt együtt izgulhattunk a Csajokamotoron.hu által szervezett első Tetkó a Csajokon Offline verseny résztvevőivel. Az offline megmérettetésre a portálon áprilisban induló Tetkó a Csajokon verseny jelentkezői közül kerültek ki a lányok.

Este hat órakor kihirdették a motor- és autószépségverseny győzteseit, akik szintén értékes díjakat vihettek haza. A motorokat 16- az autókat 4 különböző kategóriában díjazták. A Show legjobb motorja a King Machine Choppers építése a Hell Bent lett, míg a legjobb autónak Dunai Tamás Bogár építését, a VW 1970 Street Rod-ot választották.

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x