HírekMotorokMotorozás

Csütörtökön Tarában helyezték örök nyugalomra MotoTanya hamvait

Továbbra is sok a kérdőjel a népszerű motoros influenszer, MotoTanya balesete körül. A gyászoló család mindent elkövet, hogy kiderüljön az igazság.

MotoTanya közösségi felületeit használja a családja arra, hogy kiderítse, pontosan mi is történt azon a szörnyű napon, amikor Tatyana Ozolina Törökországban életét vesztette. A család a szemtanú, Szergej elmondása alapján meg van győződve róla, hogy a médiában megjelenő információk hamisak, a baleset nem egy teherautó miatt történt, hanem az azóta is kórházban gyógyuló török influenszer, Onur okozta a balesetet.

A szemtanú tanúvallomása – amit még a baleset helyszínén török rolmács segítségével adott – „Onur blogger Tanya mögött haladt, hirtelen fékezni kezdett és a motorkerékpárt az első kerékre állítva hozta helyzetbe. Ebben a helyzetben ütközött Tanya motorkerékpárjának farába, ami összhangban van a motorok jellegzetes sérüléseivel. Onur motorjának kereke sértetlen, a műszerfal leszakadt, a tank pedig összegyűrődött.”

Szergej vallomásában nincs szó a teherautóról, valamint sem Tánya, sem Szergej nem fogyasztott alkoholt, ahogy az néhány helyen megjelent. Tánya a baleset után már nem kelt fel és nem járt, mozdulatlanul feküdt. Onur és Tatjána is kamerával rögzítette a túrát, de a kameráról és annak felvételésől egyelőre semmit nem tudni. Pedig azt, hogy volt kamera, megerősíti Onur oldalán a baleset előtt néhány kilométerrel egy benzinkútról szóló beszámoló.

Mivel a családnak nincs ügyvédje, Tanya követőinek segítségét kérték. Azonban arra is felhívták a követők figyelmét, hogy legyenek kedvesek és emberségesek a hozzászólásaikban, mivel a közösségi oldalakat Tanya árván maradt kisfia is figyeli.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A család kedden MotoTanya hamvaival az orosztországi Omszkba, majd onnan Tarába repült, a temetésre Tarában csütörtökön kerül sor – írták a közösségi médiában.

„Tanya örökre a szívünkben és az emlékezetünkben marad!”

Fotó: tanechkaozolina

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt