EseményekHasznos tudnivalókKiemeltMotoros túra

Motorozz csapatban is biztonságban

csapatban is biztonsagban6. Megállások a lemaradók bevárására

Az út során az esetleges lemaradókat meg kell várni, mivel egy-egy jelzőlámpa, kereszteződés, vagy előzendő jármű feldarabolhatja a csapatot, így sokan leszakadhatnak róla. Egy-egy ilyen megálláskor kb. 15 percet illik várni, hogy a legutolsó motoros is megérkezzen, majd ha ez megtörtént, lehet tovább indulni. Ne hagyjuk, hogy valaki elveszítse a csapatot.

7. Parkolás

Lehetőleg egy helyen, sorban és nem túl messze egymástól parkoljunk. Érdemes felvenni ilyenkor is egy rendezett alakzatot, így elkerülve a káoszt a parkolóban, vagy út szélén. Figyeljünk arra, hogy egy időben parkoljunk, ne megvárva a másikat, többieket, mert ezzel a művelettel is rengeteg időt veszíthet a csapat. Persze, teljesen egyszerre nem lehet letenni a gépeket, de figyeljünk a kialakult sorrendre, és kövessük a folyamatot.

04csapatban is biztonsagbanAmikor leparkoljuk a motorokat, vegyük figyelembe azt is, hogy a motorok mellett elég hely legyen a le és felszálláshoz, illetve a későbbi elindulásra felkészülve úgy helyezzük el a gépeket, hogy az indulás könnyedén történjen, ne kelljen felesleges időt és energiát pazarolni arra, hogy a motorokat irányba fordítsuk.

Ez különösen lejtős terepeken fontos, mert sokszor a motoros egyedül nem is tudja hátrafelé húzni a motorját segítség nélkül, ha előre lejt a talaj. Ez plusz macera lehet, és feltarthatja a csapatot. Érdemes a parkolási procedúrát, annak menetét is a túra kezdetekor megbeszélni.

8. Túrára szükséges cuccok

Alap dolog, hogy minden motorosnál legyen mobiltelefon, elsősegélycsomag, és szerszámkészlet. Senki ne hagyja otthon a jogosítványát, motorja forgalmi engedélyét, annak biztosítási papírjait és egyéb fontos iratokat.

Ha valaki Amerikában olyan államban motorozik, ahol nem kötelező a bukósisak, de útja során áthalad olyan területeken, ahol annak viselése előírt, a sisakját se hagyja otthon.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

9. Mit teszel ha…?

Mi történik akkor, ha nagyon lemaradsz a csapattól, vagy valami miatt leszakadsz? Semmiképp se erőltesd azt, hogy utolérd őket. Ne menj bele életveszélyes manőverekbe, eszeveszett száguldásba! Nem történt tragédia azzal, hogy lemaradtál, de ha összetöröd magad, akkor majd fog.

Ha reménytelenül lemaradsz, használd a telefonod, küldj SMS-t, hogy lemaradtál, és várjanak meg a legközelebbi magálláskor, vagy keresd meg az előre tervezett találkozási pontot. A lemaradás behozására a legesélyesebb alkalom ilyenkor a fent említett, időszakos megállás, ahol a csapat minden bizonnyal megvár téged. Ne kockáztasd az életed azért, hogy beérd őket.

csapatban is biztonsagbanMit tégy, ha alkoholt ittál a túra előtt? A legjobban teszed, ha betartod a törvényeket, és nem indulsz útnak. Emlékezz az olyan balesetekre, ahol ittas vezetők haltak meg, vagy okoztak baleseteket. Ha alkoholos befolyásoltság alatt motorozol csapatban, magadon kívül sok embert sodorhatsz bajba. Inkább maradj otthon!

10. Szervezz saját túrákat is

Csapatban motorozni jó móka, de sok veszélyt is tartogat magában. Ha ilyen alkalmakkor felszültnek érzed magad saját képességeid hiányossága miatt, kevésnek érzed motoros tudásod, vagy egyszerűen nem érzed jól magad a hosszú ideig tartó fokozott figyelem és alkalmazkodás miatt, akkor számodra a motorozás ezen formája csak szenvedés. Ne erőltesd! Neked sem jó, és a többiek számára is csak rizikófaktor vagy.

A motorozás szóljon az önfeledt örömökről, ne a befeszülésről. Keress olyan haverokat, akik hasonló tudásszinttel, esetleg hasonló teljesítményű, stílusú motorokkal rendelkeznek, és akikkel jól megértitek egymást, így könnyebben alkalmazkodni is tudtok majd egymáshoz.

A legfontosabb, hogy a motorozás öröm legyen. Csak te tudod eldönteni, mi jó neked. Motorozz mindig a számodra legideálisabb csapatban, vagy a legjobb barátaiddal, vagy akár egyedül, és minden pillanat öröm lesz, és nem szenvedés.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük