EseményekHasznos tudnivalókKiemeltMotoros túra

Motorozz csapatban is biztonságban

csapatban is biztonsagban3. Tanuld és ismerd meg a motorosok jelnyelvét

Kézjelzések használata minden csoportos motorozásnál szükséges, és elkerülhetetlen. Ezeket sok motoros már ismeri, de azok számára, akik még nem találkoztak ilyennel, – vagy nem mindegyikkel – indulás előtt érdemes egy rövid gyorstalpalót tartani, így téve gördülékenyebbé a nagycsoportos vonulást.

Mi a jó a cipzárban? – a csapatban motorozás szabályai

4. Maradjatok alakzatban

Nagy csoportban motorozás esetén a cipzár alakzat alkalmazása javasolt, mely során minden motoros számára a elegendő tér biztosított amellett, hogy az úttesten is kényelmesen elférnek. Cipzár alakzat alkalmazásakor a túravezető mindig a sáv bal harmadában helyezkedik el, míg a mögötte haladó kb. 1 másodperces követési távolságot tartva a sáv jobb harmadában követi őt. A sorban következő, harmadik motoros 2 másodperces követési távolsággal halad a sáv bal harmadában a túravezető mögött, és ezt az alakzatot követi a többi motoros is.

02csapatban is biztonsagbanAz alakzat egy-egy előzés alkalmával, – és annak idejére – ugyan felbomlik, és egysorosra vált, de amint túl vannak rajta a csapattagok, újra el kell foglalniuk korábbi helyzetüket. Előzéskor egyszerre mindig csak egy motoros végezze a műveletet, majd ha azt befejezte, következhet a mögötte haladó.

Bár jobban széthúzza a sort, de az egy sorban haladás a legszerencsésebb, mivel ilyenkor jut a legtöbb oldalirányú hely a motorosok számára, különösen kanyarokban, autópálya felhajtókon, rossz minőségű utakon, illetve rossz időjárási körülmények között.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ha kereszteződéseknél, közlekedési jelzőlámpáknál meg kell állnia a csapatnak, a legcélszerűbb két-két motorosnak egymás mellé besorolni, így csökkentve az egész sor hosszát minimálisra. Ez azért hasznos, mert elinduláskor, hamarabb, és remélhetőleg egyszerre tudják elhagyni a megállási pontot.

Induláskor érdemes odafigyelni arra, hogy mindenki lehetőleg egyszerre induljon el, majd azonnal vegyék fel a cipzár alakzatot. Az egymás mellett motorozás esetén szűkül a motorosok mellett lévő szabad tér, és ez negatív irányba befolyásolja a váratlan esetek kivédését.

5. A csapatban való elhelyezkedés

03csapatban is biztonsagbanA csapat legelső és legutolsó tagja lehetőleg a legtapasztaltabb motoros legyen, akik ismerik a túraútvonalat. Hasznos, ha rádión keresztül tudják tartani a kapcsolatot, így hatékonyabban tarthatják együtt a sok motorost. Az elől haladó túravezető határozza meg a csapat sebességét, míg a hátul haladó zárja a sort, és figyel a lemaradókra.

A tapasztalatlanabb motorosoknak a túravezető mögött, a sor elején érdemes elhelyezkedniük, így ő majd hozzájuk igazodva tudja meghatározni a legbiztonságosabb tempót, melyet a többi, a sor közepén és a végén közlekedő, tapasztaltabb motorosok könnyedén tudnak majd tartani. Ezzel a módszerrel jelentősen le lehet csökkenteni azt, hogy motorosok lemaradjanak a csapattól.

 

Nincs még vége, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük