EseményekMotorokMotorozásMotorverseny

Csajok az élen

altA hétvégi magyar bajnoki futamon jeleskedtek a lányok.

Június 2-3-án a Pannóniaring adott otthont az Alpok-Adria versenysorozat aktuális futamának, a verseny magyar bajnoki futam is volt egyben. Két versenyzőnőnk is indult a versenyen: Kis Viktória (Superbike) és Kovács Niki (Superstock600).

Kezdetben az időjárás okozott fejtörést a versenyzőknek, ugyanis péntek és szombat reggel is vizes aszfaltra ébredt a depó. Szerencsére a futamokra a pálya felszáradt, így Niki a dobogó magyar bajnokság dobogójának 3. fokára állhatott, míg Viki az 5. helyet szerezte meg. Az Alpok-Adrián Viki kategóriájában 20., Niki pedig 19. lett. 

 

„Nagyon örülök, hogy sikerült kétszer is megjavítanom az eddigi legjobb köridőmet, de bevallom, kicsit többet vártam magamtól. Mivel ez volt az első 14 körös versenyem ebben a kategóriában, igencsak elfáradtam a végére. Annak azonban kifejezetten örülök, hogy álltam a csatát a fiúkkal, és a magyar bajnokságban értékes pontokat szereztem az ötödik helyemmel” – jelentette ki Kis Viktória, aki mindenképpen ott szeretne lenni a hétvégi magyar bajnokin a Hungaroringen.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

 „Ezt a hétvégét és ezt a versenyt a sírból hoztam vissza, így nagyon örülök a harmadik helynek. Hatalmasat küzdöttem magammal, a motorral és persze a többiekkel. Ha gyorsabban átrágom magam a lassabbakon, előbbre is végezhettem volna, de ne legyünk telhetetlenek! Az azért sok mindent elárul, hogy a legutolsó körben futottam meg a legjobb időmet, ami ugyan elmarad a tavalyi legjobbamtól, de így is sikerült 2’01-es időt futnom. Csodálatos érzés volt ismét az első háromban végezni, ezúttal hazai pályán, a csapatom, a családom és a barátaim jelenlétében.” – mondta Niki a verseny után.

Gratulálunk Csajok! altalt

 superbikesuperstock600

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük