fbpx
Hírek

Új élet kristálylábon

ujelet3Cat Hammes lábával az addigi élete is elveszett egy motorbaleset során. Ő azonban megküzdött az akadályokkal és saját démonaival, így ma már műlábbal ugyan, de újra kedvenc motorja nyergében szeli Amerika útjait.

16 éves volt, amikor életében először motorra ült, és egyből a rabjává vált, szülei azonban hallani sem akarták a motor és a Harley-Davidson szavakat, így egészen 18 éves koráig várnia kellett arra, hogy hódolhasson a motorozás iránti szenvedélyének.

 

Eleinte egy Yamahával járt, nagy vágya azonban még mindig egy Harley vásárlása volt. Ebben pedig még jobban megerősítette egyik kedvese, akinek a kapcsolatuk idején egy ’69-es Pan Headje volt. Catnek már nem kellett sokáig vágyakoznia, 28 éves korában megvette élete első Harley-ját, egy 1979-es Low Ridert.

A Harley fanatizmus az évek előre haladtával egyre csak nőtt, mígnem egyszer alkalma nyílt kipróbálni egy Fatboyt. Akkor és ott tudta, hogy ezt a motort neki szánta a sors. 2005 őszén pedig már ott állt a garázsban a hőn áhított társ. A sors azonban igen rövid közös életet szánt nekik. 2006. május 20-án Cat addigi élete egy baleset során darabokra tört. Elvesztette bal lábszárát, és ezzel együtt mindent, amit eddig elért az életben. Odalett a motorozás, a család, minden addig rutinként végzett feladat nyűg volt, minden újabb nap küzdelemmel telt.

Miután a kórházból hazakerült, újabb problémákkal kellet szembesülnie. Képtelen volt felmenni az emeletre, használni a fürdőszobát, takarítani. Nem mehetett akkor és oda ahova ő akart, egyetlen menedéke egy eldugott szoba volt egy kórházi ággyal. Depressziója olyan mélységekbe taszította, hogy nem egyszer megfordult fejében az öngyilkosság gondolata is. Ahhoz azonban, hogy ezt megvalósítsa, hozzá kellett volna férnie az emeleten tárolt pisztolyhoz.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
0 0 votes
A cikk értékelése
NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
1 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vidék
2020 december 25. 11:20

Az ott egy sebességváltó átalakító? Szöget ütött a fejemben anno Sapka Time Machine-ja az automata váltójával. Ilyen esetekben lehetne használni valami ilyesmit is, Amerikában úgyse gond az átalakítgatás, és ha jól tudom, még a Fat Boy-ok váltója sincs egy blokkban a motorral. Van egy volt diákunk, aki Simsonnal esett akkorát, hogy lebénult a jobb karja. Megkeresett egyszer, hogy csináljak neki egy olyan átalakítást, hogy bal kézzel tudja húzni a gázt és kuplungolni, és a jobb pedál fékezze az első kereket is. Akkor épp nem volt felszabadítható időm, de a tanácsaim alapján saját kezűleg, egy kézzel megcsinálta az átalakítást! Persze a… Read more »

1
0
Would love your thoughts, please comment.x