fbpx
HírekKultúraMotoros film

Új TV műsor: Easy Rider, öcsém!

easyriderocsem 80A Cool TV élő műsorainak házigazdája, Müller Attila nem a nyugodt, visszafogott életviteléről híres. Extrém viselkedéséről már számtalanszor hallottunk, számára nem létezik lehetetlen, vagy veszélyes feladat, a félelmet és a remegést pedig hírből sem ismeri. Vagy mégis?! Most motorra pattan, hogy valódi versenyző váljék belőle.

Az elmúlt vasárnap indult útjára egy vadonatúj, hat részes valóságshow, melyben a Team Suzuki öt fős csapatának segítségével Müller Attila gyerekkori álmát igyekszik megvalósítani. A csapat vezetője Szabó Attila a Hungaroring Motorsport Iskola vezető oktatója, ex-versenyző. A műsorban nem lesz hiány humorból, sikerből és olykor bizony bukásból sem.

A műsorvezető nem mindennapi felkészítésnek és versenyeknek volt részese. A tréning ideje alatt rengeteg energiát fektetett a megfelelő tudás elsajátítására, de szüksége is volt rá, hiszen a motorsport nem gyerekjáték. Ami már Attilánkból is remegést vált ki, az minden kétséget kizáróan felejthetetlen élmény lesz a nézők számára is.

Az extrém műsorvezető kalandjait, a közel 300 km/órás sebességet, a több száz, Hungaroringen megtett kört és a szoros versenyeket szinte a motoron ülve élhetik át a nézők, valamint eddig soha nem látott érdekességeket és kulisszatitkokat mutat be a Cool Tv az Easy Rider, öcsém! című új reality műsorban, minden vasárnap 19:10-kor.

5 1 vote
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Kattints ide: Motoros Film Adatbázis

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x