EseményekMotoros túra

Bőrig ázós motoros zarándoklatunk Mariazellbe

mariazel tura 2A férjem kedvéért kezdtem el motorozni, tavaly szereztem meg a jogsit. Már előtte is nézegettem a túraútvonalakat határon innen és túl, többek között Ausztriát, mert én gyerekkorom óta nagyon szeretem az osztrák hegyeket.

Tavaly épp a Ti oldalatokon jelent meg egy nagyon jó írás, Zarándoklat kicsit másképp címmel. Ahogy rákattintottam, nem csalódtam, mert egy magával ragadó motoros élménybeszámolót rejtett a link. Mariazell volt az úti cél, amit korábban (még a motoros időszak előtt), mint felkeresendő kegyhelyet, már kiszemeltem magunknak. Az írást tavaly óta többször is figyelmesen végigolvastam, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy arra a környékre túratervet készítsek…

A jó házasság egyik titka a kettesben töltött minőségi idő. Olvastam valahol, hogy egy házaspárnak hetente pár óra „randit” kellene beiktatni, és ezt az időt csakis a házastársra szánni. Évente pedig kettesben egy hetet együtt tölteni.

Ha az embernek gyerekei vannak, dolgozik, akkor ez izgivé teszi még a szervezést, olyankor ezt a randit (tollal!) be kell írni a naptárba, mint valami „kötelező feladatot”. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig sikerül is kivitelezni.

Szóval az idei évre már nagyon szerettünk volna tényleg egy többnapos nyaralásfélét kettesben, és ha már mindkettőnknek van motorja, akkor azzal. Így a szabi tervezésénél ráböktem szépen a kötelező két hét egyikére, és kitaláltam, hogy én az osztrák hegyekben szeretnék motorozni kettesben Zolival. Örültem is az augusztusnak, amikor is a legtöbb ember vízpart irányába igyekszik a nagy meleg elől, a motoros pedig, ahogy a cikk is írja, a hegyekbe megy hűsölni.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Jó időt mondtak augusztus elejére, jó lett a motorom is, sikerült összespórolni a benzinpénzt, a gyerekek felügyeletét elvállalták a nagyszülők, elgördült hát minden akadály a várva várt túra elől.

Szándékosan hétköznapra szerveztem a túrát, hogy minél gyérebb legyen a forgalom azokon az utakon, amelyeket az emberek többsége szabadidős céllal keres fel.

Hétfő reggel indultunk el a határ felé. Az volt a terv, hogy a határ előtt még magyar földön megebédelünk valahol, Bucsunál hagyjuk el az országot, és csak egy kicsi kört teszünk Léka (Lockenhaus) környékén, ahol jártam egyszer gimis koromban, és emlékeztem, milyen jó kis szerpentin van arra. Gondoltam, ez jó kis bemelegítés lesz másnapra.

 

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük