EseményekMotoros túra

Csajok a 10. Onroad 48 órás tájékozódási túrán

10 onroad 24 oras tajekozodasi tura 2018 20. nap (augusztus 2. csütörtök)

Évával Törökbálintról indultunk reggel, hogy találkozzunk Mónival a Babati pihenőben. Az M0 útszakasz rossz választásnak bizonyult, mert az pályafelújítás miatt hatalmas dugóba csöppentünk. Hosszas araszolás után szabadult fel csak az út, hogy haladósabbra fogjuk paripáinkat.

Gödőllő után Móni már várt minket, és az eső felhők is. A pihetőt alig elhagyva jött az égi áldás, így újabb megszakítást iktattunk be, hogy esőruhába burkoljuk magunkat. Hatvannál letértünk a pályáról és a 3-as úton folytattuk utunkat Gyöngyös felé, ahol az első tankolásunkat is megejtettük – kis tank kis hatótáv, így 200 kilométerenként itatni kellett a paripákat.

Tankolásunkat még feledhetetlenebbé tett, hogy a kanyarodó sávban állva (3 csaj motoron), az autósok figyelmét annyira lekötöttük, hogy hiába váltott a lámpájuk elfelejtettek indulni a nagy nézelődésben.

 

Ezután folytattuk utunkat Kisnánára, hogy megtekintsük a várat. Kisnánán tájház és várlátogatás és egy újabb zápor átvészelése után, készültünk tovább Eger felé, de a radarkép áttanulmányozását követően a legrövidebb utat megkeresve Füzesabony felé vettük az irányt. A 33. számú út eseménytelen és kanyaroktól mentes szakaszát megszakítottuk Poroszlón egy kávészünettel, Hortobágyon pedig a híres kilenclyukú híd megtekintésével.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

 

10 onroad 24 oras tajekozodasi tura 2018 5Innen már nem voltunk messze az aznapi célállomásunktól, Debrecentől. A nap végére még egy nagy fürdés is jutott. A szállásunktól kb. másfél kilométerre egy felhőszakadás tette izgalmassá az odajutást. Negyedik társunk késő este csatlakozott hozzánk, ezzel teljes lett a csapatunk.

Napi táv: 295 km

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük