fbpx

Becman Isztambulban sütötte a szalonnáját

– Odafelé szinte zökkenőmentesen haladtunk Törökország felé, sehol sem kellett többet eltölteni egy határnál fél óránál. Már azt hittük, a tervezett két napnál hamarabb is Isztambulba érhetünk. Azonban a szigorú török vámosok elvették a lelkesedésünket. Megmutatták, hogyan lehet őrületbe kergetni az amúgy békés természetű magyar embereket, és kicsit emlékeztetni minket arra, hogy volt azért a történelmünkben egy 150 éves periódus, amikor is nem a törökfürdő és a török Riviéra jutott a magyarok eszébe Törökországról. A többórás várakoztatás után, miután mindent rendben találtak, még elkérték a szállító Mercedes nemzetközi biztosítási lapját, a zöldkártyát. Ez telitalálat volt, ugyanis otthon maradt, és csak a csekk volt nálam. 100 euróval lettem szegényebb, ugyanis meg kellett kötnöm egy 3 hónapra szóló török biztosítást az autóra, ami csak kicsivel volt kevesebb, mint a kocsi éves biztosítása, amit persze már itthon befizettem.

Az odaérkezés onnantól kezdve zökkenőmentes volt, időben érkeztek a hotelbe. A szervezők azonban nem hagyták a magyar csapatot pihenni, ugyanis a megérkezést követő egy órán belül már egy televíziós fellépésre volt hivatalos Becman csapata, a Becman Stuntrix Madness, magyarul Becman Kaszkadőr Őrülete.

– Törökország egyik legnagyobb hírcsatornája, a Haber Türk székháza előtt kellett reklámoznom a rendezvényt, ami önmagában egy megtisztelő feladat volt, leszámítva, hogy napok óta szakadt az eső, és macskaköves díszburkolaton képzelték el, hogy motorozom a KTM-el. A felvezető autónk 100-120-al is ment, nem törődve azzal, hogy szakad az eső, extrém csúszós az aszfalt és a Sprinterem mögött egy tréler szaladt egy versenyautóval. Ugyan nem áll messze tőlem a drift világa, de amikor megindult a kocsi hátulja trélerestül – mindenestül egy felüljárón, bevallom, felengedtem a gázt. Mikor már csak percek voltak hátra, hogy odaérjünk, a felvezető autóból kiugorva odaszaladt a forgalmat irányító rendőrhöz az egyik szervező, akinek első kérésére leállította a rendőr a forgalmat, hogy keresztezhessük a hat sávos utat. Természetesen olyan későn sikerült odaérni a kaotikusnak is csak jóindulattal nevezhető isztambuli közlekedésben, hogy körülbelül egy perc alatt kellett kipakolnunk a motort, beindítani azt és felöltözni teljes menetfelszerelésbe. Mivel régebben triatlonoztam, nem volt idegen tőlem a gyors öltözködés, de amikor a szervező cég sajtófőnökétől gatyában, fél lábon állva megkérdeztem, mennyi idő múlva kell motoroznunk, és közölte, hogy pontosan nyolc másodperc múlva, akkor rájöttem, milyen, mikor sürgetik az embert. Természetesen élőben ment a műsor, így nem sok lehetőségünk volt a bemelegítésre. A + 1 fokos hőmérsékletben a SuperDuke elég dadogva jár beindítást követően, és a gumija is bakelitkeménységű. Egy nagygázos guruló burnout és egy leszabályzásos „láncfűrész” viszont hamar melegedésre késztette az erőművet. A körülményekhez képest jól sikerült a műsorunk, nem sérült meg senki. A kipufogóba szerelt lángszóró melegében szárítottuk a vizes kesztyűnket a fotósok előtt. Örültek neki… Sietségünket jellemezte, hogy Danin, az akrobata segítőmön a motokrossz póló végig fordítva volt. Ő nem triatlonozott korábban. Röhögtünk.

A négynapos rendezvény előtt Becmanéknak egy másik promóciós fellépést is kellett csinálniuk a sajtónak. Az egyik népszerű isztambuli bevásárlóközpont előtt kellett motorozniuk, ahol a tiszteletükre egy hatalmas 20 méter hosszúságú sátort is felállítottak, hogy ne az esőben kelljen motorozniuk. 10-15 televízió csatorna operatőrei vették műsorra az előadásukat, és megannyi fotós örökített meg képeket.

– Igen, szeretjük a feltűnést és a jó sajtóvisszhangot. Nem szoktam panaszkodni a rossz körülmények miatt, de néhány szót megérdemel az ottani kaszkadőrpályánk is. A szakadó eső és az extrém alacsony hőmérséklet nem könnyítette meg a dolgomat. A SuperDuke-ot ezúttal sikerült természetes úton felmelegíteni, de a gumijaim jéghidegek voltak, ugyanis nem volt kedvem kimenni a sátor alól az özönvízszerű esőzésbe. A sátor alatt természetesen átfolyt a víz és kicsit jobban is csúszott, mint a kinti lemosott térkő. Persze itt sem az a harapós fekete aszfaltcsík fogadott, hanem jó kis simára csiszolt műkő burkolat. Ja és a szervezők megkértek arra, hogy ne hagyjak semmilyen nyomot az aszfalton, tehát mindenféle csúszkálás és burnout kizárva. A 210 kilós SuperDuke-al ilyen körülmények között motorozni olyan érzés volt, mintha egy 747-es Boing-el kellett volna ott forognom a sátor alatt. A török KTM-től kapott KTM SX 505-ös quadban maradt minden bizodalmam, ugyanis a négykerekűt könnyebb terelgetni csúszós úton, vele majd megmutatjuk, mi a magyarok istene – gondoltam. Sajnos a quad inkább a Habsburgokkal volt, és megakadályozta a nagyobb áttörést… Előszeretettel állt le minden gázelvételkor, aminek csöppet sem örültem abban a helyzetben.

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x