EseményekHírekMotorverseny

Bajnokok születése – MAMI Kupa VI. forduló

mami kupa 2017 6 euro ring 03A második felvonás hasonlóan izgalmasan alakult, főleg, hogy közvetlenül indulás előtt Ernszt Norbinak tönkrement az akksi a gépében, ami miatt a boxból rajtolt, értékes pozíciókat vesztve, ennek ellenére behozta hatodik helyre a motort.

A nagy létszámmal felsorakozó MZ-sek között ezúttal a ritkán induló Bán Levente is megjelent, aki jött, látott, és ha nem is győzött, de nagyszerű harmadik és második helyezéseket szerzett magának, noha a zászló ismét Dézsi Viktornak állt.

Küzdelem a technika ördöge ellen

A YT125 2T-ben akadt bőven kavarodás, Mala László műszaki hiba miatt nem tudott részt venni a küzdelemben, Gudmon Zoli pedig csak a harmadik helyről rajtolt, onnan hozta fel magát. A Trofeo Motorline népes robogós mezőnyét is élvezet volt nézni, már-már hihetetlen, ahogyan ezekkel a kis kétkerekűekkel száguldanak a pilóták. Ráski Róbert és Aszalós Ádám technikai zűrökkel küzdöttek, Dede István nagyon ügyesen húzta a gázt és első körös bukása ellenére megszerezte a győzelmet.

A Classic kategóriából kiemelendő Neumann László helytállása, aki kecskeméti bukása után sérült kézzel vágott neki a megmérettetésnek. Ez még akkor is elismerésre méltó lenne, ha nem tudnánk, hogy Laci bácsi bizony már a hetvenes éveit tapossa.

Érdekesség, hogy bár voltak bukások, a mentőknek semmi dolga nem akadt a két nap alatt, ebben a szezonban ilyen még nem fordult elő. Nemcsak izgalmas, hanem szerencsés is volt tehát az utolsó felvonás. A kupasorozat 2017-es idénye sajnos ezennel véget ért, mit is mondhatnánk, túl gyorsan elrepült ez a hat forduló. Hamarosan hivatalosan is kihirdetik, kik lettek az idei év bajnokai, következőleg pedig jövő tavasszal gyűlik össze a mezőny, hogy tovább vigyék ezt az igazán különleges szériát.

Így látták a versenyzők…

Újvári Péter (Supermoto, SM P.):

mami kupa 2017 6 eurororing ujvari peter.jpgElőször 2005-ben indultam szupermotó-versenyen, noha időhiány miatt, úgy érzem, nem űzöm annyira profi szinten a sportot, mint szeretném. Bár igazából nem is a győzelem miatt járok a futamokra, hanem hogy jól érezzem magam, függetlenül attól, hányadik helyen végzek, és szeretem, hogy a MAMI Kupában ez mindig teljesül. Örültem neki, hogy hétvégén végül elmaradt az eső, így remek mérkőzés alakult ki, ráadásul jó, hogy közös futamban indították a két kategóriát, így még izgalmasabb volt. Arra is jók ezek a meccsek, hogy itt kiéljem magam, így a közúton már kevésbé vagyok hajlamos az „őrültködésre”.
Kép: mami_kupa_2017_eurororing_ujvari_peter.jpg

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Siket Csaba (YT125 4T CBR)

mami kupa 2017 6 eurororing siket csaba.jpgA MAMI Kupában ez a harmadik évem, eleinte Simsonnal indultam, de az nagyon munkás, hiszen sokat kell szerelni ahhoz, hogy jó legyen a technika, így múlt évben elindítottuk Kulcsár Laci sporttársammal a CBR-es különítményt. Ez talán a legolcsóbb kategória, hiszen a motor és az alkatrész is megfizethető, s a szervizigénye sem nagy. A jelenlegi tizenhárom főből hat kollégám, hat pedig cimborám, így ez egy nagy baráti társaság. A csapatban jellemzően negyven év feletti tagok vannak, de van 62 és 65 éves versenyzőnk is. Ilyenkor együtt főzünk, sütünk, viccelődünk, tehát az egész egy tartalmas hétvégi program. Sajnáltam, hogy szombaton a brigádból nem mindenki volt jelen, így kevésbé éles küzdelem alakult ki, mint szokott, szerencsére vasárnap már többen álltunk a rajtrácson, így még izgalmasabb volt a kergetőzés.

Aszalós Ádám (Robogó Sport P)

mami kupa 2017 6 eurororing aszalos adam.jpgKözelebb állnak a szívemhez a tempós, lendületes pályák, mint a kicsik, így ez a ring is nagyon fekszik nekem. Szombaton borzasztó hideg volt és nagyon fújt a szél, így az elejét kicsit elspóroltam, de mikor már éreztem, hogy jobban tapad a gumi, merészebben húztam neki, végül a második helyen végeztem. Kicsit aggódtam, hogy vasárnap esni fog, mert ezen az aszfaltkígyón nem szeretek vizes körülmények között menni, és jóllehet az égi áldás elmaradt, sajnos a szerencse nem állt mellém, mert technikai hiba miatt mindkét futamot vezető helyről kellett feladnom. Ennek ellenére nem volt rossz a hétvége, nagyon jót és sokat motoroztam, és bár nekem ez ma már egyfajta hobbi, örülök, hogy profi körülmények között tehetem meg ezt.

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük