fbpx
HírekKultúraMotoros zene

Az én életem – új dal a Vasmacskától

vasmacska-az-en-eletem-klipforgatasA dögös rock ‘n rollt játszó csajbanda, a Vasmacska nemrég osztotta meg a nagyközönséggel első klipjét, amely Az én életem című számukhoz készült.

 

 

A lányoknak nagy élmény volt az első klipforgatás, melynek kulisszatitkairól az énekesnővel, Weiszné Icukával beszélgettünk.

Többök között azt is megsúgta, hogy rendíthetetlenül dolgoznak a debütáló lemezükön, mely május végére várható.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

─ Ez a dal egy album előfutára, amire nagyon készülünk, hiszen a sajátunk lesz, teljes mértékben. Már csak kevés segítséget kapunk „apáinktól” (Zorall), de ha valami kérdésünk van, rögtön segítenek, főleg a férjem, Laci. Nagyon elhúzódik, nehéz saját dalokat írni úgy, hogy mindnyájunknak tetsszen. Rutintalanok is vagyunk, de már körvonalazódik az egész, és kezdünk szerelmesek lenni a műveinkbe.

Te írtad a szöveget, ha jól tudom. A saját életedből vetted az ihletet?

─ Igen, én írtam, Ban játszogatott valami témát a próbateremben és a refrén azonnal jött magától. A többit pedig köré tettem. Rémülten nézem, hogy mennyit sajnálkoznak az emberek a bajaikon, hogy nem elég pozitívak. Persze ez nehéz, tudom. De a legtöbben függenek mások véleményeitől, nem mernek önmaguk lenni, kockáztatni és mások kudarca jelenti számukra az örömet. Egyébként a dolgok pozitív megláttatása minden szövegemben megjelenik.

A klip története kinek a fejéből pattant ki?

─ A klip sztorija alapvetően az én ötletemből fakadt, de aztán Szendrey Dóri átvette a rendezést. (Jobb is…) Vannak benne igazi elemek az életemből: a futásom, a pörgésem és persze imádok répát enni. Az is valóságos, hogy teljesen hétköznapiak vagyunk, este meg a koncerten dögnek kell lennünk. Ott kiéljük a másik énünket, így van egyensúlyban az életünk.

Mesélj kicsit a forgatásról!

─ Két nap alatt forgattuk le a klipet. Az első nap Ági lakásán zajlott, 10-től este 6-ig. Nagyon érdekes volt, mert meg kell tanulni teljesen más szemmel nézni a jeleneteket. Szerencsére Dóri ebben nagyon ügyes. Nélküle nem sokra mentünk volna! Petivel, az operatőrrel nagyon jól össze tudtak dolgozni. Voltak viták is… Úgy indult az egész, hogy vagy 6-szor feloszlottunk, aztán koccintottunk egyet és minden ment tovább. A második napon a Barba Negrában és környékén forgattunk. Az sem volt egyszerű, vasárnap lévén. Előző nap kifáradtunk, sőt szétbuliztuk magunkat, de így is délután 2-től este 11-ig toltuk. Ráadásul elfogyott nem kis mennyiségű pálinka is… Összességében alig várjuk a következő forgatást és persze az album elkészültét! Cats&Roll!

Hogy tetszik a csajok vadiúj dala és klipje?

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x