CsajokMotorokMotoros csajokMotorozás

Anetth: El kellett adjam a motoromat, nagy hibát követtem el

Lázár Anetth kismama szorijaÚjra bele kóstoltam a pályamotorozás finomságaiba is. Jobban tetszett mint 10 éve, ezért gondoltam a következő szezonban többet fogok pályára kijárni és kicsábítom a férjemet is, hiszen ő ott tudja igazán élvezni a motorozást.

Van ugye az arany szabály, hogy szülők nem ülhetnek egy motorra. De mégis hiányzott az együtt motorozás. Mivel 1 motoron kellett osztoznunk, a kisebb kirándulások 80%-ában a férjem vezetett a maradékban megengedte, hogy én vigyem őt. Ezt kifejezetten nem szerette, hiszen a hátsó ülés nem a kakasoké 😉 főleg, ha versenyzői múlttal is rendelkezik az adott férfi.

Aztán úgy döntöttünk veszünk nekem egy ugyan ilyen motort, természetesen olcsóbbat, ami a költségvetésbe bele fér. Így 2020-ban végre vettünk nekem egy még régebbi CBR900RR-t, ami sok munkát igényelt, ezért nem is erőltettem, hogy a szezon végére elkészüljön. Gondoltam a télen lesz idő vele foglalkozni, kicsit át is alakítjuk. Egyenes kormányt kap majd, kerek lámpát, és az idomokat is ledobálom róla. A terv készen állt.

Aztán jelzett a szervezetem, hogy ezt a projektet még nyugodtan eltolhatom, mert egy másik pici szív dobog a szívem alatt. Meglepett a dolog, de persze mindannyian örülünk neki, főleg a lányom, aki már régóta szeretett volna kistesót.

Meddig lehet motorozni várandósan?

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Most nem fogom elkövetni azt a hibát, amit 8 éve. A férjem tovább használja az első motort, a másik pedig készül az ébredésre. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, mikor tudok újra motorra ülni. Lehet maradok a zárt pályás motorozásnál, ami lényegesen biztonságosabb, mint a közutak, de biztos vagyok, hogy ez nem végleges.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük