EseményekMotoros találkozó

Amerikai autók randevúztak Komáromban – 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál

17 nemzetkozi amerikai auto fesztival 2018 9Őrült aszfaltbetyárok, félelmet nem ismerő rodeósok, széttaposott, szétszaggatott roncsautók, óriás szörnyetegek, öblösen morgó, duruzsoló V8 izomgépek, velőtrázó-táncoló négykerekűek – egy gumifüsttel és benzingőzzel dúsított hétvége Komáromban. 17. alkalommal dübörögtek az amcsi verdák a Monostori erődben.

Több mint 1000 amerikai autó érkezett Komáromba a 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra. Az OT-s rendszámú ritkaságoktól – egészen korai évjáratú, a 20-as évekből származó jármű is látható volt – a 21. századi izomkolosszusokig megannyi szépséges négykerekű volt megcsodálható a Monostori erődben.

Séta közben olyan vasak suhantak el az ember mellett, amelyeket múzeumokban kellene mutogatni. Az autó-bemutatókon az is kiderült, hogy a külcsín mellett a veterán csodák teljesítménye és felszereltsége is bámulatra méltó. Talán nem mindenki tudja, de a tengerentúlon már a 70-es években olyan extrákat tettek ezekbe a járgányokba, amelyet akkor még Európában hírből sem ismertek, leszámítva egy-egy exkluzív luxusautót.

Azok sem maradtak hoppon, akik inkább a böhömnagy terepjárókhoz vonzódnak, szép számmal voltak láthatók Jeepek és Dodge pick-up-ok (mély, morgó hangjuktól még a medvék is eszeveszett futásnak eredtek volna). A sportkocsik szerelmeseit a Chevrolet Camaro, a Pontiac, a Mustang vagy a Dodge Challenger verdák látványa kényeztette, a legőrültebb aszfaltbetyárok ráadásul még harcba is szálltak, jó pár szett gumit eldurrantva versenyeztek a nézők kegyeiért.

17 nemzetkozi amerikai auto fesztival 2018 4A fesztivál „legnagyobb” látványosságai a Big Foot-ok voltak, nem csak méretükből adódóan, hanem ahogy a roncsautókat kíméletlenül taposták – zúztak, daraboltak és szaggattak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A Drag Racing Team fülsüketítő bemutatója is megért egy misét. Ezek a gyorsulási versenyautók nemcsak elképesztő teljesítményekkel bírnak, de olyan hangot okádtak ki magukból, hogy az ember hirtelen azt se tudta hova fusson előlük.

 

17 nemzetkozi amerikai auto fesztival 2018 5Az amerikai életérzést a pórusaikon szívták be a fesztiválozók, a benzingőzös nappalokat rock and rollos éjszakák követték, pörgős rockabilly koncerteken tombolt a közönség. Nagy Feró pedig a következőt énekelte: „Ha végre itt a nyár és meleg az idő, az ember NAAF-ra jár…”

 

Aki vett már részt valaha is autós találkozókon, az tudja, hogy igazi adrenalin bomba bulikról van szó. A Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál pedig köztük is kuriózumnak számít, nem csak nagysága és nemzetközisége, hanem a rendezvény helyszíne miatt is. A Monostori erőd kiváló díszletet ad az amerikai autós dzsemborihoz.

17 nemzetkozi amerikai auto fesztival 2018 8A külföldiek is imádják, évről-évre egyre többen és egyre messzebbről érkeznek – a lengyel, szlovák, litván, francia, cseh és holland rendszámok mellett kanadai zászló is feltűnt a fesztiválon. Jövőre immáron 18. alkalommal gyűlnek majd össze az amerikai autók szerelmesei Komáromban, hogy 4 napig újra együtt lüktessenek a szabadság ütemével.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük