Akit hív a sivatag – LallerKTM
Mesélt a baleseteiről, hogyan csavarozták itt, drótozták ott, és a doki milyen lelkesen szerelgeti rajta az épp szükséges dolgokat. Mesélt egy rajtengedély széttépő versenybíróról, aki gyakorlatilag megmentette az életét, amikor nem küldte vissza a pályára a medencecsont töréssel, amikor észrevette, hogy nem tud leszállni a motorról, hanem mentőt hívott neki. Néhány nap múlva kiderült, hogy olyan belső vérzése volt, amitől simán el lehetne patkolni, de odafent az égiek figyeltek és egyengetik az útját a sivatag felé.
A sivatag pedig várja, és finoman üzenget. Az itthoni hotelben sivatagos-berberes fotó köszön vissza, a koncerten ahová elmegy, beduin énekel, a sivatag és a tevék motívuma szinte napi szinten felbukkan mindenhol útközben, és rendszeresen a Dakarral álmodik. Hívja a sivatag és a Dakar, január elsején pedig elindul. Csütörtökön élesedett a nevezés, és nincs visszaút, csak az előre!
Mesélt még a dakaros belső világról, aki segítik egymást: mindenki mindenkit, alkatrésszel, jó szóval, bármivel. Mert ők tudják, hogy a sivatagot legyőzni egyedül nem lehet, csak alázattal és türelemmel, végtelen kitartással. Hogy kell a jó társ jelenléte is, akihez este oda lehet bújni, mert a 140 kilós szőrös csapatfőnök mégsem az igazi. A jó társ, aki hétköznap este finom, és étrendhez illő vacsorával vár, és reggel ha nincs kedve, mégis elküldi edzeni, mert a Dakarért tenni kell.
Ahogy Lali beszélt, sugárzott belőle, hogy mennyire hívja a sivatag. Már ahogy kinéz, láthatóan nem egy skandináv típus, a marokkói versenyen pedig úgy összebarátkozott a helyi erőkkel, hogy azok családi vacsorára hívták, tartják a kontaktot és visszavárják. Jól jellemzi, hogy mennyire emberi az ember, hogy a gyakorlópályán megjelenő fiatal srácokhoz mindig volt egy-két jó szava, a fiúk láthatóan kedvelik, nincs menősködés, dakorosvagánykodás, és ez nagyon szimpatikussá tette.
Jellemző, hogy mennyire figyel. Amikor bementünk a pályára a motorral, valami megkarcolta a lábamon a bőrömet, én észre se vettem, csak amikor cihelődtem le, akkor mutatott a lábamra, hogy mi történt útközben? Valami ágacska megkaristolt, amit én észre se vettem, ő viszont igen. Eleve az, hogy kihívott a gyakorlópályájára motorozni, egy edzésére, ráadásul odaadta a vasakat is, elképesztő lazaság és bizalom egy ismeretlennek, amiért nagyon hálás vagyok. Óriási élmény volt belecsöppenni az ő világába, az ő életébe egy kicsit, megérintődni azzal az elhivatottsággal, amivel ő küzd a célért.
Még gyűjti a támogatókat és az edzés után azon morfondírozott, hogy milyen ajándékot adjon azoknak, akik Dakar-kilométert vesznek nála támogatóként. Szerintem elég menő dolog Dakar-kilométer tulajdonosnak lenni, úgyhogy én hamarosan rá is startolok pár km-re.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Tiszteletreméltó az alázat, ahogy a feladathoz közelít: ahogy a motorjáról beszélt, az különösen megkapó volt. A dakaros motorja Emanuel Gyenesé volt, és a motor már megjárta a Dakart, elsőként futott a célba! Ahogy ott álltunk a nagy fehér KTM450-es rally mellett, röviden így jellemezte az aktuális állapotot kettejük közt: még magázódunk, meg beszélgetünk elég sokat, elég sokat segít nekem. A motorom már megjárta a Dakart, ő már bizonyított, most nekem kell felnőni a feladathoz…
A motor úgy néz ki elöl a nagy légbeömlőkkel mint egy cápa, el is neveztem magamban a Cápaképűnek. Sivatagi Cápa, mert elég zorall tekintetű a jószág, és a klassz világos alapszínű fényezése különösen izgalmassá teszi a kinézetét. A nagy fehér Cápaképű meg ott állt a futón és úgy nézett le ránk a hosszú beszélgetés közben, mint egy nagyfőnök. Ő már végigment a Dakaron, és mintha a cápaszáj sarkában kis mosoly játszadozott volna… mert ő már tudja:
„Amikor van egy célod az életben, akkor ahhoz vezet egy út is.”
