Akit hív a sivatag – LallerKTM
Később mondta, hogy áh, nem lett volna gond, kikerüllek akkor… Na ja, végül is a bóját nem olyan nagy dolog kikerülni… Úgyhogy pihenésképen kivettem a fotós táskából a fotómasit és elkezdtem lőni a kétkerekű áldozatomra. Aztán persze nem bírtam ki, visszaraktam a fotómasit a táskába, és a másik gépet is kipróbáltam.
A két kis KTM azért nem jóindulatú, de legalább elég makrancos: az egyiken a hátsó fék kívánta a betét cserét, a másiknak meg az eleje volt nekem túlságosan nyeklős-nyaklós, mint kiderült némi állítgatást még kívánna a szerkezet, de hogy a mester szokja a gyűrődést ez az edzésen még elfér… aztán persze végkimerülésig küzdöttem, és végül magamra rántottam az egyik vasat: szépen felszántottam a kanyart, úgy, hogy hallottam a saját nyekkenésem.
Persze a motornak is tudni kell esni, ő puhára esett (rám), aztán valahogy kimásztam a vas alól, hogy odébb cibáljam a visszafordítóból mielőtt átmennének rajtunk, de mire felcibáltam a kis genyót, ott termett Lali is, aggódva, hogy hallotta nem megy a motor hangja és mi történt… áh semmi, csak tesztelgetem itt a port, egész jól tudok már szántani is a motoroddal…
Hál istennek nem lett semmi baja a vasnak. Kicsit pihentem, aztán még tekeregtem két nyugisabb kört, nagyságrendekkel kisebb bátorsággal, aztán visszaindultunk a paripákkal. Lali egy gavallér volt, átvette a fotómasis táskát kifelé menet, ami igen jólesett, hogy nem rángatott a motoron. Fotózkodtunk még egy kanyart a Naszállyal a háttérben, mert mostanában, amiről nincs fotó a fércbukon, az olyan mintha meg se történt volna… Egyébként még napokig képes lennék faggatni az embert a Dakarról…
Ahogy beszélgettünk az edzés szüneteiben, meg az edzés után, akkor tudatosult bennem, mennyi meló és kitartás kellett, csak idáig! Nemcsak edzések szintjén, hanem pszichésen is. Áttörni az első hitetlenkedők körét a csak azért is génnel, aztán a többedik körös, már realizálódó cél felé az útközben kiszállókkal…
A sikerért több fronton is küzdeni kell: nem csak fizikai, hanem lelki síkon is. Mesélt az első sivatagi motorozásáról, ahol Pocsik Laci egy kétméteres homokdűnére küldte fel a 49 fokban. A majd másfél óra küzdelem után a homokbucka tövében sírva fakadva majdnem feladta. A cérna elszakadt, a csapatfőnök meg kérdés elé állította: mi van akkor ha az utolsó 3 km-en vagy a cél előtt, akkor is így feladod? Ez az inspiráció hatott, és a nagy gáz átlendítette az addigra sumák homokgödörré vált kráter peremén.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
“A Dakarral tulajdonképpen két célom van. Legalább egyszer szeretném teljesíteni, aztán lehet többet nem lesz lehetőségem. (Áh, szerintem neki meszeltek, ki fog ő még menni, nem is egyszer…) Szeretném ezt a teljesítményt édesapám emlékének ajánlani, aki már húsz éve nincs közöttünk. Ő alapította a váci motorosklub minicross szakosztályát és ezt szeretném tovább vinni majd a Dakar után. A másik célom, hogy szeretném megmutatni a világnak, hogy ezt véghez lehet vinni napi nyolcórás munka mellett is. Van egy mottóm, ez vezérel: Ha van egy célod az életben, akkor ahhoz vezet egy út is.”
