KiemeltMotorokMotortesztek

Akit 650-esnek hívnak: BMW F 650 GS 2008 teszt

f650gs 2008 860Azt még a műszaki érzékkel legkevésbé rendelkező rokonok is tudják, hogy az ezerötös kocsi többet visz, mint az ezres.

Ha tehát a család egy szem leánykája azzal az ötlettel áll elő, hogy motorozni akar, talán könnyebben belemennek a vásárlásba, ha a betűk után álló szám mindössze háromjegyű, és hatossal kezdődik.

Csak a kedves mama meg ne tudja, hogy ennek a motornak álneve van. A legújabb F 650 GS-t ugyanis ugyanazzal az F 800 S és ST modellekből már jól ismert, soros kéthengeres, 800 köbcentis blokkal szerelték össze, mint az új F 800 GS-t. Igaz, valamivel gyengébb, mindössze 71 lóerős (52 kW 7000-es percenkénti fordulaton) a hajtómű, de ez a teljesítmény tökéletesen elegendő mind az országúton, mind a városban. Ráadásul így is 20 lóerővel többet tud, mint a régi F 650 GS.

A BMW Motorrad a friss jogosítványosokra külön is gondolt, mikor kitalálta, hogy az F 650 GS-ből felár nélkül 25 kW/34 LE (5.000 ford./perc) teljesítményű és 57 Nm (3.000 ford./perc) maximális forgatónyomatékú visszafojtott változat is kapható legyen. A fojtószelep átalakításával szavatolják ilyenkor a teljesítmény-csökkenést. Bár szerintem azért, hogy kisebb a motor teljesítménye, nem felárat, hanem kedvezményt kellene számolni, de lehet, hogy csak valamit rosszul értettem.

Az egész modellről elmondható, hogy a tervezők mindent elkövettek, hogy egy ideális női, illetve kezdő/újrakezdő motort hozzanak össze. Az ülése is alacsonyabb, és a súlya 8 kilogrammal könnyebb (199 kg), mint a nagyobb, inkább terepre tervezett tesójáé. A korábbi, egyhengeres F 650 GS modell annyira népszerű volt, hogy a vásárlók folyamatosan keresték a szalonokban. Innen jöhetett az ötlet, hogy a slágergyanús névvel egy erősebb modellt dobjanak piacra a kezdő motorosoknak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

f650gs 2008 629

A terv sikerült. Az F 650 GS egy minden igényt kielégítő, tökéletes motorkerékpár lett. Habár gyakorló – bár már gyógyulófélben lévő – pesszimista módjára mindent kitaláltam, hogy a teszt néhány napja alatt rosszul érezzem magam, ezúttal nem jártam sikerrel. Az időjárás jelentés egész hétre, sőt hétvégére is esőt, viharokat jósolt, ehhez képest a teszt első napjától ragyogó napsütés és húsz fok csalogatott a motorozásra.

Még több kép a galériában

Ráadásul találtam egy képet a motorról, amin egy szemmel láthatóan hozzám hasonlóan magas hölgy ül rajta. Úgy tűnt, mintha guggolna… Az átvételkor pedig még azt is megtudtam, hogy bár már eleve alacsony, választhatóan 82- vagy 79 cm-es a „kis” GS ülése, a tesztre az alacsonyabb változatot szerelték fel. Ennek ellenére az üléspozíciója teljesen kényelmesnek tűnt már első próbálkozásra.

f650gs 2008 635

A lábtartó épp a test súlypontja alatt helyezkedik el, a kormány pedig pont olyan távolságban, hogy sem nyújtózkodni, sem görnyedni nem kellett. Egyébként lehet hozzá kapni alacsonyító szettet is, aminek segítségével mindössze 76,5 cm lesz az ülés talajtól számított magassága.

Mivel az üzemanyagtank nem a szokásos helyén, a sofőr előtt, hanem az ülés alatt helyezkedik el, a motor súlypontja is nagyon alacsonyra került. Ennek köszönhetően még stabilabb, könnyebben kezelhető lett a motor. Először furcsa volt, hogy a megszokotthoz képest sokkal könnyebb az eleje, de a nyomatékos erőforrással, az elöl-hátul szimpla Brembo tárcsafékekkel, és az extraként felszerelt kikapcsolható ABS-szel csúcsforgalomban sokkal rugalmasabban lehet közlekedni vele. Azon is elgondolkodtam, hogy vajon így könnyebb lehet-e az egykerekezés, de kipróbálni már nem mertem.

Habár a teszt alatt végsebességet nem mértem, az információk szerit 185 km/órás sebességre is képes a GS. Ilyen tempóra egy átlagos motorosnak soha nincs szüksége, de azért jó tudni, hogy a motor ezt is tudná. Sokkal fontosabb, hogy a sebességfokozatok viszonylag hosszúak, keveset kell váltogatni, és országúton, átlagos utazótempónál (110-120 km/óránál) előzésnél vissza sem kell váltani, mert hatodik sebességi fokozatban is kiválóan gyorsul.

Az F 650 és a 800-as GS üzemagyagtankja 16 literes. Ez viszonylag hosszú túrákra elegendő. Ha azt vesszük, hogy átlagosan 150 kilométerenként a legtöbb motoros megáll pihenni, fölöslegesnek is tűnhet. A teszt alatt megtett összesen 350 kilométer alatt – aminek kb. az egyharmada városi forgalomban, kétharmada országúton zajlott – a fogyasztást sikerült 3,9 literre csökkenteni. Az előző tesztelő ugyanis a műszer szerint 6,2 literes átlagfogyasztással vitte vissza a gépet. Nem is akarom tudni, mit művelhettek vele. Az én vezetési stílusommal ezek szerint 400 kilométerenként elég lenne megállni.

Műszaki adatok: BMW F 650 GS

  • Hengerűrtartalom: 798 cm3
  • Furat x Löket: 82/75,6 mm
  • Névleges teljesítmény: 52/71 kW/LE, 7 000 x percenkénti fordulaton
  • Maximális forgatónyomaték: 75 Nm, 4 500 x percenkénti fordulaton
  • Sűrítési viszony/üzemanyag: 12,0 : 1/ 91-es
  • Szelepvezérlés: DOHC (double overhead camshaft)
  • Hengerenkénti szelepszám: 4
  • Szívó-/kipufogószelepek átmérője: 32/27,5 mm
  • Fojtószelepek keresztmetszete: 46 mm
  • Keverékképzés: elektronikus szívócső-befecskendezés, BMS-KP motorvezérlés
  • Tengelykapcsoló: mechanikus működtetésű többtárcsás olajfürdős
  • Váltó: körmös kapcsolású hatfokozatú
  • Kerékhajtás: végtelenített O-gyűrűs lánc kerékagyba épített rándításcsillapítóval
  • Váz fajtája: térhálós acél váz, teherviselő motor
  • Első futómű: 43 mm külső cső-átmérőjű teleszkópvilla
  • Hátsó futómű: egy darabból öntött kétágú alumínium lengővilla
  • Első/hátsó rugóút: 180/170 mm
  • Utánfutás: 97 mm
  • Tengelytáv: 1575 mm
  • Fékberendezés: elöl: egy tárcsa, Ø 300 mm, hátul: egy tárcsa, Ø 265 mm
  • Felnik: alumíniumöntvény, elöl: 2,50×19, hátul: 3,50×17
  • Gumik: elöl: 110/80-R19 59 H, hátul: 140/80-R17 69 H
  • Hossz: 2280 mm
  • Szélesség tükrökkel együtt: 890 mm
  • Szélesség tükrök nélkül: 845 mm
  • Ülésmagasság: 820 (extra: 790) mm
  • Száraz tömeg: 171 kg
  • DIN saját tömeg menetkészen: 199 kg
  • Megengedett össztömeg: 436* kg
  • Üzemanyagtartály térfogata: 16 l
  • Fogyasztás: 90 km/h: 3,7 l/100 km, 120 km/h: 5,2 l/100 km
  • Gyorsulás 0–100 km/h: 4,3 s
  • Végsebesség: 189 km/h
  • Ára: 2 228 000 Ft regisztrációs adóval

f650gs 2008 642Ahogy arról már írtam az F 800 ST esetében, az F 650 GS-t is komoly fedélzeti számítógéppel szerelték fel. A kormányról is irányítható kijelzőről számtalan fontos, és érdekes információ tudható meg vezetés közben. A műszer mutatja a pontos időt, az átlagfogyasztást, és a következő tankolásig még megtehető kilométerek számát. Látszik rajta a külső hőmérséklet, de az extraként kapható műszer további funkciókat is tud: kijelzi az aktuális sebességfokozatot, van rajta stopper, és mutatja a guminyomást is.

A vezetés kényelmét szolgáló, rezgés-szigetelt kormány láttán minden ismerősöm először azt kérdezte meg, hogy miért ilyen vékony. Bár ha kevesebb az anyag benne, valószínűleg a motor össztömege is kisebb. Én inkább azt nem értem, hogy a markolatot miért készítik sok motoron ilyen keskenyre. Hosszabb úton a tenyerem attól görcsölt be, hogy nagyon kell markolnom vele.

Persze ezt a témát próbáltam végiggondolni több szempontból, és arra jutottam, hogy lehet, hogy a kesztyűm anyaga túl vastag, vagy az évek alatt hozzáidomult a vastagabb markolathoz, ezért kell jobban erőlködni benne. De lehet, hogy idén még nem motoroztam eleget, hogy megerősödjön a tenyerem…

f650gs 2008 621

A kormány kezelőszervek elhelyezkedése a szokásos BMW rendszerű. Eleinte nem is találtam az indexeket. A bal oldalon ugyanis balra, jobb oldalon jobbra kell indexelni, és a jobb oldalon, az index felett lehet kikapcsolni őket. Ezt a gombot sem mindig találtam el. A vészvillogó – az irányjelzők együttes működése – azonban hasznosnak bizonyult, mikor az út szélén a másik motort szerelni kellett.

A teszt végső konklúziója számomra az volt, hogy ez az a motor, ami mellet nincs szükség másikra. Sokat gondolkodom, hogy de jó lenne egy enduró, meg valami sportosabb motor a mostani mellé, és akkor ahogy a kedvem tartja, mindig másikkal indulnék el itthonról. Az F 650 GS olyan, mintha három motor lenne egyben.

Tökéletes a városban, az aszfalt az igazi otthona, de a földúton sem esik kétségbe. Sportos, fürge, de közben kiválóan alkalmas hosszabb túrákra, hiszen minden kényelmi felszerelés, extra kiegészítő megvásárolható hozzá, mint a nálánál komolyabb motorokhoz. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy az F 650 GS komolytalan, de ki tudja… jobb ha vigyázunk vele, hiszen ez csak az álneve.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük