Akár karácsonyi ajándék is lehet a 2021-es országos autópálya matrica
Már csak három hét van ebből az évből, és a 2020-as éves autópálya matricák már csak január 31-ig használhatóak. Gondolkodj előre, és vedd meg még ma a 2021-es matricákat a család minden járművére.
Motorkerékpárra nem biztos, hogy érdemes éves autópálya matricát vásárolni, főleg, hogy ugyanannyiba kerül, mint egy személyautóra. Ezt nyilván mindenkinek egyénileg kell mérlegelnie. A szezon is rövidebb, és motorozni amúgy sem szeretünk autópályán, csak ha sietünk valahova.
Ha a személyes véleményemre vagy kíváncsi, mi csak éves megyei matricát szoktunk venni minden járműre – a motorkerékpárokra is – mivel Budapesten lakunk, és az M0-ás körgyűrűn sokkal egyszerűbben és dugómentesen jutunk el A-ból B-be. Az M0-ás autóútnak pedig nem minden szakasza ingyenes…
Ha pedig utazunk valahova autópályán (ami 2020-ban egészen minimális volt, talán nyáron egyszer mentünk így nyaralni), akkor arra az időszakra megvesszük a 10 napos matricát. Ennél hosszabb időre eddig soha nem kellett.
Motorkerékpár esetében érdemes számolgatni. Attól függően, hogy mikor kezdődik a szezon és hogy előreláthatólag mennyi utazás, túra fér majd bele, még az is lehet, hogy az éves megyei matrica sem éri meg, jobban jársz a havi országos matricákkal, hiszen azokkal az ország összes autópályáját használhatod, nem csak a megyeieket. Szóval nem árt valamennyire előre látni az eseményeket.
Érdemes éves, országos autópálya matricát vennem motorkerékpárra?
2021-ben némiképp emelkednek a matricák árai. Az éves megyei matricák ára 5000 Ft-ról 5200 Ft-ra emelkedett, A 10 napos motoros matrica 1470-ről 1530-ra, a havi matrica pedig 100 Ft-tal lett drágább, 2500 Ft-ról 2600 Ft-ra emelkedett az ára.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Autópályadíj-kategóriák
- D1M | motorkerékpár
- D1 | motorkerékpár / legfeljebb 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegű, max. 7 személy szállítására
- alkalmas személygépkocsi és annak pótkocsija
- D2 | valamennyi olyan gépkocsi, amely nem tartozik egyéb díjkategóriába sem
- B2 | autóbusz
- U | a D2 és B2 díjkategóriába tartozó járművek által vontatott pótkocsi
Vedd meg a 2021-es autópálya matricákat előre online ezen a linken! Azt vedd figyelembe a vásárlásnál, hogy a 2021-es matricák csak 2021 január 1-től érvényesek.