fbpx
HírekEseményekMotorverseny

A Yamaha köszönetet mond Valentino Rossinak a felejthetetlen közös MotoGP utazásért

Az olasz Valentino Rossi több mint negyedszázados pályafutása során olyan legendát faragott magának, amelyet nehéz lesz felülmúlni, akár a pályán, akár azon kívül. Kilenc világbajnoki címmel, 115 győzelemmel és 235 dobogós helyezéssel “örökre bekerül a történelemkönyvekbe”. Ráadásul ő az egyetlen versenyző a történelemben, aki 125 köbcentis, 250 köbcentis, 500 köbcentis és MotoGP kategóriában is bajnoki címet szerzett.

Carmelo Ezpeleta, a Dorna vezérigazgatója a versenyrajongók és a motorkerékpár-ipar minden szereplője nevében nyilatkozott:

“A karizma, a sebesség, a versenyzői képesség és a világuralom egyedülálló jegyei – plusz egy csipetnyi rock and roll – többé tették az olasz versenyzőt, csupán versenyzőnél. A ‘Doktor’ egy ikonná vált.”

Azon a helyszínen, ahol Rossi 1996-ban megszerezte első dobogós helyezését, bejelentette, hogy a 2021-es lesz a 26. és egyben utolsó szezonja a Grand Prix motorversenyzésben. A VR46 neve azonban továbbra is meghatározó marad a paddockban. A következő szezon egy első osztályú csapattal bővül, maga az ember, Vale pedig örökre az marad, amit nagyon kevesen mondhatnak el magukról: egy motoros és sportoló ikon.

Valentino Rossi első világbajnoki győzelmének 20. évfordulóját ünnepli

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Rossi így nyilatkozott:

“Azt mondtam, hogy a nyári szünet után hozok döntést a jövő évre vonatkozóan, és úgy döntöttem, hogy a szezon végén abbahagyom. Sajnos ez lesz az utolsó fél szezonom MotoGP-pilótaként. És ez nehéz, nagyon szomorú pillanat, mert nehéz kimondani és tudni, hogy jövőre már nem fogok motorral versenyezni, amit, azt hiszem, többé-kevésbé 30 éve csinálok!

Jövőre megváltozik az életem. De nagyszerű volt, nagyon élveztem, hosszú, hosszú út volt, és nagyon-nagyon szórakoztató is. Ez 25, 26 év a világbajnokságban, szóval nagyszerű volt. És felejthetetlen pillanatokban volt részem az összes sráccal, a srácokkal, akik nekem dolgoznak.

Nagyon hosszú pályafutásom volt, és szerencsére sok versenyt nyertem, de vannak olyan pillanatok és győzelmek, amelyek felejthetetlenek. Tiszta öröm. Vannak olyan dolgok, ahol egy hétig nevettem, és 10 nap múlva még mindig nevettem, csodálkoztam, hogy miért, és emlékeztem a versenyre. Igen, ez nehéz. Nehéz döntés, de végül is a sportban az eredmények döntenek.

Szóval, a végén úgy gondolom, hogy ez a helyes út. Nehéz, mert lehetőségem volt arra, hogy a bátyámmal együtt versenyezzek a csapatomért a MotoGP-ben, amit nagyon szerettem volna. De szerintem így is rendben van. Van még egy fél szezonunk, nem tudom, hány futam, szerintem nehezebb lesz, amikor az utolsó futamhoz érkezünk, de nem panaszkodhatok a pályafutásomra!”

 

Forrás: IDN, Yamaha Sajtó

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x