EseményekHírekMotorverseny

A világjárvány utáni első magyar pódium: Kovács Bálint a dobogón Csehországban

Kovács Bálint H-Moto TeamA H-Moto Team élversenyzője az elmúlt hétvégén megszerezte a koronavírus-járvány utáni első magyar dobogós helyet a cseh bajnokság brnói futamán.

Kovács Bálint: „Megérte a kockázat, pódium lett a jutalma”

A H-Moto Team ifjú versenyzője a koronavírus-járvány csökkenését követően első magyar motorosként indulhatott egy újrainduló nemzetközi motorversenyen, ahol rögtön dobogóra is állhatott. Kovács Bálint a NEW2Project csapat pilótájaként harmadik lett a cseh bajnokság szombati futamán Brno-ban, ahol egy Yamaha R1 nyergében versenyzett a legendás aszfaltcsíkon.

Ott folytatta a koronavírus-járvány miatt meglehetősen csonka 2020-as szezonját a H-Moto Team élversenyzője, ahol tavaly abbahagyta. Kovács Bálint a New2Projekt csapat Yamaha R1 motorjával részt vett az újraindult cseh bajnokság Stock 1000 futamain.

A cseh csapat nem volt ismeretlen Bálint számára, hiszen a 18 éves versenyző – aki tavaly megnyerte az IDM bajnoki idényének Suzuki Cup sorozatát, másrészt a cseh Exteria KSPCS Racing Team by Empora tagjaként bemutatkozhatott az Endurance-világbajnokság sepangi futamán – februárban már egy héten át tesztelt Spanyolországban a csapattal. Ráadásul a H-Moto Team pilótája egy héttel korábban tesztelt a gárdával a brnói pályán, így a lehető legfelkészültebben érkezett meg a legendás cseh ringre.

Kovács Bálint H-Moto TeamBálint az első versenyhétvégén azonnal be is bizonyította a csapatnak, hogy érdemes vele komolyan dolgozni. A szabadedzéseken a harmadik időt teljesítette a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben, míg a szombati időmérőkön végül a negyedik rajthelyet szerezte meg. A szombati versenyen aztán minden tekintetben felülmúlta addigi teljesítményét, és remekül motorozva végül dobogóra állhatott, ami a világjárvány után beinduló nemzetközi motoros élet első magyar pódiuma lett egyben.

Vasárnapra az időjárás alaposan átírta a csapatok – köztük a New2Poject – elképzeléseit, és a hatalmas esőben végül a harmadik helyen motorozó magyar versenyző elesett, így nem sikerült újfent felállnia a dobogóra. Mindenesetre Bálint teljesítménye több mint bíztató a jövőre nézve, és a tehetség újult erővel folytathatja a felkészülését az augusztus végén, Le Mans-ban rendezendő 24 órás EWC-futamra.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Kovács Bálint H-Moto Team„Nagyon vártam már ezt a hétvégét, amikor újra versenykörülmények között motorozhattam, ráadásul egy nagyon erős nemzetközi mezőnyben. A brnói pályát sikerült kiismernem a teszten, és egy remek alapbeállítással kezdhettem meg a cseh bajnoki küzdelmeket. A szabadedzések után az időmérő már nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük a csapattal, főleg a második kvalifikációs tréning, ahol a beállítások terén nagyon rossz irányba mentünk el. Így is sikerült a negyedik rajthelyet megszereznem, és az első futamra az időmérő tapasztalatai alapján kockáztattunk, de ezúttal bevált az új beállítás, aminek köszönhetően végül a harmadik helyen zártam, így felállhattam a dobogóra. A vasárnapi futam előtt előbb jégeső, majd egy zivatar érkezett, így esős versenyen kellett bizonyítanom. Voltam második, majd harmadik, ám ezúttal hiába álltam dobogós helyen, nem tudtam befejezni a versenyt, hiszen az utolsó előtti sikánban hibáztam egyet, elment a motor eleje, bukás lett a vége. Szerencsére semmi bajom nem lett, és a hétvégét figyelembe véve teljes mértékben elégedett voltam a teljesítményemmel. Nagyon jó felkészülési állomás volt ez az őszi EWC vb-futamokra” – jelentette ki Kovács Bálint.

Mindenesetre a mostani teljesítménynek köszönhetően úgy tűnik, hogy Bálint a New2Project színeiben ott lesz július végén az Alpok-Adria Sorozat szezonnyitó futamain a Pannónia-ringen.

h moto kovacs balint 4 Kovács Bálint H-Moto Team

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük