KiemeltMotorokMotortesztek

A vagányok királya: BMW G650 Xcountry

bmwxcountry 2775Ez a motor egyébként az 1950-60-as években divatos scramblerek újraértelmezett változata. Akkoriban az utcai motorokat némi átalakítással tették alkalmassá a terepviszonyok leküzdésére. A scrambler azonban nem csak „mászó”-t, hanem „összezavart”-at is jelent, ami szintén utalhat a kettős funkcióra. A stílus legjelesebb képviselője az Oszkár-díjas Steve McQueen volt, aki korának egyik legnagyobb vagányának számított. Nem csak gyűjtötte a klasszikus motorokat, hanem off-road versenyeken is rendszeresen indult, és filmjeiben is kaszkadőr nélkül végezte a motoros mutatványokat.

Azt hiszem, a vagányok királya (beceneve: The King of Cool) is meglepődne, ha alátolnák ezt a 2007-es scramblert. A motor tömegéhez képest nagy teljesítmény, az 53 lóerő (39 kW) hihetetlen dolgokra teszi képessé a kis szöcskét. Eleinte úgy éreztem, túl ideges a motor, később viszont az is kiderült, hogy ezzel a nyomatékkal (60 Nm 7000-es fordulaton) könnyedén felmászik egy vízmosásban. Igaz, ha közben leteszem a lábam, a kipufogócső bal első kanyarulata a védőborítás ellenére is pont megégeti a lábat megfelelő öltözet hiányában.

Műszaki adatok

Motor: folyadékhűtésű egyhengeres négyütemű motor kettős gyújtással
Hengerűrtartalom: 652 cm3
Furat/löket: 100/83
Névleges teljesítmény: 39 kW/53 LE x 7000-es percenkénti fordulaton
Maximális forgatónyomaték: 60 Nm x 5250-as percenkénti fordulaton
Sűrítési viszony: 1,5:1
Üzemanyag: 95-ös benzin
Szelepvezérlés: DOHC (double overhead camshaft)
Kipufogógáz-tisztítás: háromutas szabályozott katalizátor
Tengelykapcsoló: többtárcsás, olajfürdős
Váltó: körmös kapcsolású, ötsebességes
Váz fajtája: acél hídváz csavarozott alumínium oldalelemekkel és alumínium hátsó vázzal
Első futómű: fordított teleszkópvilla 45 mm külsőcső-átmérővel
Hátsó futómű: öntött kivitelű kétágú alumínium lengővilla
Rugóstag: Gáztöltetű rugóstag
Rugóút elöl/hátul: 240/210
Első tárcsafék, átmérő: kétdugattyús féknyereg, 300
Hátsó tárcsafék, átmérő: egydugattyús úszó ágyazású féknyereg, 240 mm-es tárcsával
ABS: igény esetén BMW Motorrad ABS
Felni: drótküllős, elöl: 2,50 x 19, hátul: 3,00 x 17
Gumiabroncs: elöl: 100/90-19, 130/80-17
Hossz: 2.185 mm
Szélesség (tükrökkel): 907 mm
Szélesség (tükrök nélkül): 860 mm
Ülésmagasság: 840-870 mm
Száraz tömeg/DIN-saját tömeg: 148/160 kg
Végsebesség: kb. 170 km/óra
Ára: 2 248 000 Ft (bruttó alapár regisztrációs adóval)

bmwxcountry 2734A rövid tengelytáv és a meredek villaszög nagyon mozgékonnyá teszi a gépet. Ugyan ötödik sebességben 50 km/órás tempóval rángat, ugyanebben a sebességben 60 km/óráról még kimondottan jól gyorsul. Ha viszont ötödikből visszaváltunk egyet, úgy kilő, mint a golyó, tehát városi használatban is rugalmas, sportos vezetést tesz lehetővé. És ha már város: a magas üléspozíciónak köszönhetően a nyergéből jól belátjuk a forgalmat.

Autópályán eleinte nem éreztem stabilnak. Talán épp a kis súlya és a magas súlypont miatt a menetszél folyamatosan rángatta, ezért óvatosan motoroztam. Amikor folyamatosan 110 km/órás tempóval haladtam, a visszapillantó tükör úgy rezgett, hogy képtelenség volt megállapítani, hogy hány autó vett éppen üldözőbe. De lehet, hogy motor, mert a lámpákat megszámolni sem tudtam. Megálláskor pedig az a semmihez sem hasonlítható érzés volt az ujjaimban, mintha elektromos áramot vezettek volna a csontjaimba.

Miután két napon keresztül folyamatosan használtam az Xcountryt, nyergében megkergettem a bocikat és egy lovat, kipróbáltam, mit szól a mély homokhoz és a szántóföldhöz, már nyugodtan állíthattam, hogy megszoktam. Persze ez nem mondható el a gyári extraként rászerelt ABS-ről, amihez gondolom hosszabb idő kellett volna.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A hátsó fék esetében nagyon hasznosnak bizonyult, ott egyenesben és kanyarban is stabilan lassította a motort. Az első féken azonban zavart a fékerő hullámzása, és úgy tapasztaltam, csak akkor tudom megfelelően uralni a motort fékezés közben, ha egyenesen tudom tartani a kormányt.

Hazafelé a pályán már bátrabban odahúztam. Az ad-hoc végsebességmérésem eredménye 163 km/óra volt, ami a gyári 170-hez képest már nem is olyan rossz adat. A huzamosabb 120-130 km/órás haladás tapasztalata pedig az, hogy ennél a sebességnél ismét kisimul a motor járása, már sem a tükör, sem a kormány nem rezonál. A vegyes (városi, terep és országúti) használatban pedig kétszer egymás után is 3,8 volt az átlagfogyasztása.

Végül ha arra kell válaszolnom, hogy kinek ajánlom a motort – nos kezdőknek semmi esetre sem. Csakis olyanoknak, akik már magabiztosan motoroznak. Ha valaki nő létére úgy gondolja, hogy kellene neki egy ilyen öszvér, akkor viszont nem fogom lebeszélni, hiszen nem a sofőr neme, hanem csakis a rutinja és esetleg a pénztárcája befolyásolhatja hogy az Xcountryt válassza. Bár ahogy a csajokat ismerem, nehezen tudnak ellenállni egy ilyen vérbeli vagánynak.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük