CsajokMotoros divatTetkó a csajokon

A tetováltatás legfőbb motiváló ereje a divat?

Egy debreceni viszonylatban kiemelkedő tetoválószalon nyilatkozója is ezt erősíti meg, azaz intuícióként említi a divat mellett a funkcionalitást, az egyediséget és az összetartozást is.

„A vendégek motivációja majdnem minden esetben különböző. Vannak, akik a napjainkban hódító mintákkal keresnek meg. Ők általában a televízióban bemutatott témákból táplálkoznak, köszönhetően az egyre csak gyarapodó tetováló műsoroknak, ami ebben az esetben nem feltétlenül jó, mert az illető nem tesz hozzá a mintához, rosszabb esetben pedig nem engedi, hogy mi hozzá tegyünk egy kis pluszt és így megszületik egy újabb tömegminta.

Második körben említeném azokat, akik elvesztett családtagjaik előtt akarnak emléket állítani, vagy családcentrikus nézőpontok miatt választanak mintákat. Így például a szülők, a gyermekek nevét vagy éppen portréját szeretnék viszontlátni bőrükön. Ezek a témák legtöbbször satírosan (fekete-fehérben), realisztikus stílusban készülnek el, persze itt is vannak kivételek, mint a színes karikatúrák, stb… Itt a motiváció, úgy gondolom, egyértelmű. Ha már a portréknál tartunk, sokan »varratnak« zenekartagokat, színészeket is magukra.

A fent említetteken kívül létezik még egy gyakori indíttatás, amikor a vendég teljesen egyedi dolgot szeretne. Ez a »kör« már a szürkeségből kitörni vágyók játszótere és persze a miénk, tetoválóké, hiszen ezekben a témákban szinte mindig szabad kezet kapunk, kamatoztathatjuk kreativitásunkat, és ami a legfontosabb, tökélyre fejleszthetjük tudásunkat egy komplex minta tervezésével, kivitelezésével.

Ezek tehát a leggyakoribb okok, melyek miatt a tetováltatni vágyók beköszönnek a tetováló szalonba. Léteznek azonban olyan vendégek is, akik csupán dekoratív céllal szeretnének tetováltatni, nem magyaráznak bele semmit, egyszerűen csak akarnak valamit magukra. Ők esnek bele leginkább a non-figuratív tetoválások témakörébe.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Rengeteg szempont létezik még, ami miatt a tetováló széket választhatjuk, a fentiek csak a leggyakoribbak.”(Csáki Mihály – Dóró Art Tattoo Park)

A várt eredménnyel ellentétben az rajzolódott ki az interjúk alapján, hogy a motiváltság a divat javára billenti el a mérleget. Ez azt bizonyítja, hogy a napjainkban elkészült tetoválások nagy hányada funkcióval és tartalommal nem rendelkező.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük