A tetoválógép készítés rejtelmei
Hogyan jut el valaki odáig, hogy tetováló gépeket készítsen? Micsoda technikai tudásra, kézügyességre, és sok-sok türelemre van szükség…
Többek között, ezeket is megtudtam Tóth Gábortól, aki Püspökladányban készíti az egyre nagyobb hírnevet szerző tetováló gépeit.
Gabi, aki gépésztechnikus végzettséggel rendelkezik, a ’90-es években kezdett el tetováló gépeket összerakni, s emellett tetoválni, sőt piercerkedni is. Mára, a SirWilliam márka, az ő tudását fémjelzi.
─ Hogyan indult a tetováló gép-készítő „karriered”?
─ A rendszerváltás után kezdett el begyűrűzni az országba a tetoválás, és alakult néhány szalon is… A haverjaim Debrecenbe jártak varratni, és kérdezték, miért nem tetoválok, hiszen tudok rajzolni. Oké, mondom, de először készíteni kell egy gépet. Fogalmam sem volt róla, hogy működik egy tetováló gép. Akkor még magyar tetováló újság és internet sem volt. Annyit tudtam, hogy a tűnek fel-le kell mozognia és van egy cső, amiben festék van. A legkézenfekvőbb egy forgómotoros gép volt. Kiszedtem egy régi walkman-ből a motort, majd az esztergályos ismerősömmel készítettünk hozzá egy markolatot.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
─ Akkor még tetováló szalonban sem jártál?
─ Nem, soha! De, végül tudtam szerezni normális festéket és tűt, majd kitaláltam, hogyan működjön a szerkezet mechanikája. Szépen ment a gép, csak a motor nem volt annyira jó, mert ugyebár nem erre lett kitalálva. Bírta, ameddig bírta… Az egyik barátomon, Zsinkán próbáltam ki először: hat órán keresztül varrtam a vádliját. De, most is meg lehet nézni a mintát, nem nyúltunk azóta sem hozzá, nagyon jól sikerült.
─ Zsinka büszke lehet rá: az első gépeddel, az első tetoválásod… És miután tönkrement a masina?
─ Láttam egy képet a tekercses gépekről, s összeültünk egy villanyszerelő haverommal, hogy rájöjjünk a működésük nyitjára… Piszok sokat agyaltunk rajta. Végül, egy napon felhívott és mutatott egy szétszedett csengőt. Akkor a fejemhez kaptam, hogy tényleg… Azután készíteni kellett hozzá valamilyen vázat. A legegyszerűbb az volt, hogy alumíniumból kiöntetjük. Kifaragtam fából, kiöntötték, és raktunk bele két csengőtekercset. Gyenge kis gép volt, de azért ment egy darabig. Nem is értem, hogy bírtam azzal dolgozni… Na, de amikor már tudtam, hogyan működnek a gépek, az alapanyag-beszerzéssel voltak problémák, ugyanis itthon nehezen vagy egyáltalán nem lehetett hozzájuk jutni. 5-6 évre le is ült nálam ez az egész. Ritkán tetováltam. Amikor szalont nyitottam Püspökladányban, akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a gépekkel. Ekkor már találtam megfelelő anyagokat is hozzájuk. A lényeg a jó minőségű lágyvas, a többi beállítás kérdése.
─ Ekkoriban már rendeltek is tőled?
─ Különféle fórumokon elkezdtek érdeklődni kezdő tetoválók, hogy tudnék-e nekik gépet összerakni. Csináltam egy sárgaréz vázasat, egy Írországban dolgozó srácnak. Ez volt az első, amit elküldtem. Azután finomítgattam a készülékeket, és egyszer csak összeállt a koncepció. Adtam pár tetoválónak gépeket, hogy próbálják ki. A környékbelieknél kezdtem. Két gépet készítettem Lucky-nak, aki Debrecenben dolgozik. Kivitte az egyiket Németországba is – ott aztán rendesen meg lett nyúzva, de jól bírta a strapát. Már több mint két éve remekül működik nála. Szóval, mentek azok szépen, de nem egy jó gépet akartam, hanem a legjobbat.
