fbpx
KiemeltMotorokMotortesztek

A száguldó zsiráf – Honda XL1000 Varadero 2011 Teszt

Honda XL100 Varadero 18Kalandos volt az ismerkedésünk. Aki oda szokta adni a tesztmotort, az szabadságon volt, és a fiú, aki helyette volt, elég bizalmatlanul mért végig, miszerint azt a nagy motort biztos-e, hogy én fogom elvinni.

Hát még jó hogy! Amit egyszer nekem kiírtak, az bizony velem jön. Aztán amíg a fiú a papírmunkát intézte, gyorsan levajaztam a dolgot a Varával, miszerint ő jól összehúzza magát, én meg jól megnyújtom a lábam, és akkor megyünk.

És hát igen, le is ért a jobb talpam is, aztán meg a bal talpam is, sőt szemből is mindkét lábamon a lábujjvégek. Végül újabb papírtologatás történt, így aztán bizonyítékként, hogy mi mennyire jók vagyunk együtt, kitoltam a Varát a garázs elé, a másikat meg a helyére.

Ez megért egy elismerőbb pillantást és pár jó szót is, miszerint legyek vele óvatos, mert elég magasan van a súlypontja, aztán utunkra bocsátottak. Felmásztam a nyakába és irány a nagyvilág.  Kicsit olyan érzésem volt rajta az első percekben, mint amikor fut a szavannán a zsiráf kilassítva, és olyan kecsesen úszik a levegőben.

A magas üléspozíció űberszuper az utakon, átsuhan a tekintet az autók felett, a pondró négykerekűek pedig lassú bójákként eltörpülnek a porban.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

No, hát elég kevés motortól rögzül tartósan a vigyor a képesebbik felemen, de ez a Honda XL1000 Varadero biza a 900-as Hornikát ki tudná ebrudalni a szívem csücskéből, ha pár kilóval kevesebb lenne. Számomra ez a motor a  ronda, de finom kategóriába sorolódott. Megszerettem no. Mehetnénk együtt mondjuk világgá. Meg akár a nevemre is venném, mert igen lelkes és karakteres a szentem.

Még több kép a galériában!

Honda XL100 Varadero 11Na jó, szóval ő egy túraenduró, tehát a szabásvonalait tekintve ilyen irányból egy igen szépen öltöztetett motor. Fincsi kis dombormaticával, és szép kis színátmenetes, lendületes vonalvezetésű, lakkozott matricával. Kicsit képzavaros az eleje, sportlámpák, meg óriási nagy plexi, brutálisan jó szélvédelem kézre, lábra, fejre. Műszerfal jól látható, nagy mutatók, jó sok infó mindenről, jól elérhetően.

Az átlagfogyasztási adatok néha szembeszökőek, és a négyszáz forintos benzinárnál igen hasznos lehet. Egyébként nagyon barátságos 5-5,5 liter körül kajál úgy 130-as átlagit, de ha húzod a bajszát utassal 170 körül, akkor kér bizony akár 7-et is. Lelkesedés még bőven van ott is benne, emelgeti az orrát ha húzogatod neki.

5 1 vote
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Mina

Mina

Fotós, fényzsonglőr és a Csajokamotoron.hu tesztpilótája.

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x