MotorokMotorozás

„A motorozás veszélyes szerelem” – Nagy Lantos Balázs

nagy-lantos-balazs-mensa-hungariqaA Mensa HungarIQa elnöke, Nagy Lantos Balázs több mint 20 éve motorozik, végigjárva a „motorok ranglétráját”, egészen a Simsontól a Harley-ig.

A legmagasabb intelligenciájú emberek nemzetközi klubja, a Mensa idén választotta újra Nagy Lantos Balázst elnökéül.

Az író, zenész, grafikus, mérnök motorozás iránti szenvedélye a munkájában is megmutatkozik, hiszen bevallása szerint egy motoros az élete egyéb területein szintén hasznát veszi másféle gondolkodásmódjának.

─ A megválasztásom előtt 10 évig stagnált a taglétszám az egyesületben, de az utóbbi két évben másfélszeresére nőtt. Az elődömmel sok szempontból egymás ellentétei vagyunk, de azt hiszem, részben épp ezért becsüljük nagyra a másikat, mert a stílusunk jól kiegészíti egymást. Ő hozzám képest egy afféle jólfésült, öltönyös úriember, tehát nem az a motorozós típus. Akkor erre volt szüksége az egyesületnek, de időnként jól jön a megújulás, mint ahogy utánam is egy egészen más típusú ember tehet majd hozzá újat ahhoz, amit én felépítek.

Az én személyiségem nem választható szét attól, hogy motoros vagyok, ami némileg lazább, ugyanakkor határozottabb fellépést ad. A motorozás közben az ember gyakran kerül olyan helyzetbe, amikor gyorsan kell jó döntést hoznia, és ha nem a legtökéletesebb döntést hozta, akkor gyorsan kell korrigálnia.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Egy dolgot semmiképpen nem szabad tenni, mert az ember életébe kerülhet: addig vacillálni, amíg az ember meg nem találja a tökéletes döntést. Számomra ez volt a legfontosabb, amire a motorozás megtanított, mert ez a készség gyakran nem jár együtt a magas intelligenciával, ezért sok más Mensa-taghoz hasonlóan, belőlem is hiányzott.

Mikor indult nálad a motorozás iránti érdeklődés?

─ Még gyerekkoromban. A zsebpénzemet az elejétől fogva motorra gyűjtöttem. Utólag bevallotta édesanyám: aggodalmában mindent bevetett, hogy soha ne jöjjön össze a pénzem. Szóval, amíg az első fizetésemet meg nem kaptam, nem lett motorom. Először egy öreg Simson Schwalbe-t szereztem, ami már akkor is rossz állapotban volt, amikor megvettem. Egy ideig ment, aztán feladta a szolgálatot… Nem vagyok az a motorszerelő alkat, de azért próbáltam helyrepofozgatni. Majd rá kellett jönnöm, hogy eleve rossz vétel volt.

Milyen gép következett a sorban?

─ Pár év szünet után vettem egy 100 köbcentis kínai motort, egy chopper fazonú robogót. Szabálytalanul jártam vele, mert csak akkor kezdtem el a motoros jogsi megszerzését. Akkoriban még fokozatosan lehetett a jogosítványt megcsinálni, és mire meglett a papírom a 250 köbcentis motorokra, már egy 400-as Kawasaki Eliminatorral jártam. Majd elkezdtem megcsinálni a nagyobb motorra a jogsit. A suliban – ahol egy 500-as Suzukival tanultunk – tudták, hogy én vagyok az, aki az 1200-as BMW Cruiserrel érkezik. Azzal is kipróbáltam a rutinpályát, mert kihívás volt: többen mondták, hogy a széles boxermotorral nem fog menni, de kellően döntve a gépet azért csak sikerült.

Te valahogy mindig előbbre jártál a motorok köbcentijével, a papírjaidhoz képest… De most mégis egy Harley-d van, igaz?

─ Igen. A BMW-nek úgy lett vége, hogy totálkárosra tört alattam. Nem az én hibámból történt, szóval a másik fél biztosítója fizetett. Az öltözködésre mindig figyelek, ezért sem tört el semmim a balesetkor, csak zúzódásaim voltak, pedig átrepültem az autó fölött, és a motor szélvédőjének felét is elvittem. Csak a bal csuklómat húztam meg, utólag láttam, hogy a fix markolatot 180 fokkal eltekertem, úgy kapaszkodtam bele a repülés előtt.

A lényeg, hogy utána ott álltam a biztosítós pénzzel, hogy új motort vegyek. Logikus döntésnek tűnt, hogy ugyanolyat válasszak, mint amilyen volt (hisz a BMW-t úgy vettem, hogy jól végiggondoltam előtte minden objektív szempontot), de azért munkált bennem az az érzés, hogy mióta kamaszkoromban láttam a Szelíd motorosokat, mindig megdobbant a szívem, amikor megláttam egy Harley-t.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük