fbpx
Hasznos tudnivalókKiemeltMotorokMotorozás

A motoros ruházat ápolása

motoros ruhazat apolasa 2Sokan divatból is hordanak számukra tetsző motoros öltözékeket, de ezeknek a felszereléseknek az elsődleges feladatuk, hogy megvédjék használójukat az esetleges sérülésektől, illetve az időjárás viszontagságaitól.

Mivel a motorost az autóvezetővel ellentétben ruházatán kívül semmilyen egyéb eszköz – zárt karosszéria, légzsák, biztonsági öv, szélvédő – nem védi, különösen fontos azok állapotára, tisztaságára megfelelően ügyelni. Motorunk szezon előtti felkészítése mellett ezeket, a biztonságunkat és kényelmünket szolgáló eszközöket is karbantartanunk, ellenőriznünk kell.

Egy igazán gondos motoros már a szezon végén úgy rakja be a szekrénybe motoros ruházatát, hogy előtte megfelelően megtisztította, kimosta és ellátta megfelelő ápolással. Nekik sok dolguk ebben a témában nem akad a szezon kezdetével. Előfordulhat ugyan, hogy az alaposság ellenére a téli állásban is kárt szenved egy-egy felszerelés, így használat előtt érdemes azokat átnézni.

Ha garázsban, pincében, nehezen szellőző helyen tároltuk dolgainkat, könnyen előfordulhat, hogy penészfoltok keletkeznek a nyirkos szöveteken, bőrökön, illetve kártevők, pókok, bogarak használják ideiglenes otthonuknak, így azok ilyenkor tisztítás után kiáltanak. Javasolt lakásban, szekrényben teleltetni a motoros ruháinkat, sisakokat.

Azok, akik koszosan tették el felszerelésüket a szezon végeztével a padlószőnyeg tisztítás után mindenképp végezzenek egy tavaszi nagytakarítást a motoros ruhatár darabjain is!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Bukósisak tisztítása

motoros ruhazat apolasa 4

A korszerűbb sisakok bélésének nagy részét könnyedén eltávolíthatjuk, így azokat egy mosással frissé, tisztává varázsolhatjuk. Kerülendő a mosógép, nehogy formáját veszítse egy-egy arcpárna, bélés, illetve, hogy ne sérüljenek a varrások, rögzítési pontok.

Javasolt a mosószeres, nem túl forró melegvíz, a kézi mosás és a napon való szárítás. Ne hagyjuk huzamosabb ideig nedvesen a kimosott részeket, mert a lassú száradás miatt áporodott szagúvá válhatnak, de ugyanakkor kerüljük a drasztikus szárítást is (hősugárzó, hajszárító)!

A régebbi, nem kivehető béléssel szerelt sisakok is tisztíthatók mosással, de szárításuk nehézkes, így ebben az esetben, a motoros boltokban kapható sisaktisztító és fertőtlenítő spray-k, habok adhatnak megoldást. Ha a sisak bélése elhasználódott, kitágult, mindenképp vásároljunk új sisakot, mert a fejen lötyögő, anyagában szétmálló bélésű sisak nem biztonságos.

A sisak külső héjának tisztítására a leginkább azok a tisztítószerek alkalmasak, melyekkel a motorkerékpár fényezett felületeit is javasolt kezelni, tisztán tartani. Ezek általában gyors wax-ok, melyek spray formájában vásárolhatók meg. Használatukkal a poros, bogaras felületeket mosás nélkül is lehet tisztítani úgy, hogy karcot nem okoznak, használatukkor védőréteggel vonják be a felületet, ezzel biztosítva a későbbi szennyeződések könnyebb eltávolítását.

Persze léteznek, kimondottan erre a célra készült, bukósisak tisztító termékek is. A spray használatakor ne a kezelendő felületre, hanem egy puha rongydarabra fújjunk keveset, majd körkörös mozdulatokkal tisztítsuk meg a koszos felületet, és utána egy másik, tiszta ronggyal töröljük fényesre, foltmentesre a sisakot!

A plexi tisztítására lehetőleg csak vizet, illetve kimondottan plexitisztító folyadékot használjunk. Mivel a modern plexik különféle páramentesítő réteggel vannak ellátva, így durvább kémiai anyagokkal (pl. alkohol) könnyen tönkretehetjük a bevonatot, ami lepattogzik, behomályosodik, és adott helyzetben, – elvesztve páramentesítő tulajdonságát – drasztikus párásodáshoz vezet, így válva baleset-veszélyessé.

Ha bogaras, koszos a plexi, nedves papír kéztörlőt, vagy rongyot rakjunk a szennyezett felületre, várjunk néhány percig, és egy másik, vizes és tiszta ronggyal töröljük le a koszos lét, végül egy szárazzal pedig tisztára. Ezt a műveletet motorozás közben is javasolt elvégezni, főleg a szétkenődött bogarak miatt.

A tisztító spray-ket is hasonlóképp alkalmazzuk. Amennyiben sisakunk plexije karcos, vagy a páramentesítő bevonata sérült, mindenképp vásároljunk újat. A drága cseredarab megvásárlását a megfelelő, rendszeres tisztítással elkerülhetjük.

Az állban nyitható sisakok mechanikus részeit (zárak, forgó csapok) szakszerűen szedjük szét, tisztítsuk meg a kosztól, összetapadt kenőanyagtól, és vékony rétegben szilikonzsírral lássuk el a csúszó felületeket. Érdemes még átnézni a szellőzőjáratokat, és az ott rekedt bogárhullákat is eltávolítani, így javítva a levegő cirkulációját a sisakhéjban.

 

Nincs még vége, lapozz!

 

Motoros ruházat tisztítása

Mind a bőr, mind a kordura, vagy egyéb szövetből készült ruházatot, kesztyűt, csizmát érdemes alaposan felkészíteni, és a szezon során elszenvedett komolyabb szennyeződésektől újból megtisztítani.

A bőr ruhadarabok esetében már ősszel érdemes bőrápolóval bőségesen lekezelni mindent, így a tél során lesz ideje az anyagnak magába szívni az ápolószert. Léteznek olyan bőrápolók, melyek gyorsan beszívódnak ugyan, de hatékonyságuk érdekében a ruházat használata során többször is meg kell ismételni a kezelést.

A sűrűbb bőrápolók viszont lassan szívódnak be, így a beszívódásig csúszós felületet hagynak maguk után, ami balesetveszélyes lehet. Ezeket csak akkor alkalmazzuk, ha egy-két hónap múlva akarjuk csak használni az érintett ruhadarabot.

motoros ruhazat apolasa 8Ha egy bőrruhában, kesztyűben, csizmában elázunk, utána az nagyon lassan szárad meg, így például egy többnapos túra során könnyen kellemetlen élmény lehet a másnap nedvesen felvett cucc. A megfelelő ápolással, impregnálással ezek a kellemetlenségek megelőzhetők, továbbá a bőr megrepedezését is elkerülhetjük.

Természetesen, esőruhával is el lehet kerülni a bőr átnedvesedését, de sokszor a hirtelen jött eső hamar átáztatja a ruhát, és nem mindig van azonnal időnk, megállásra alkalmas helyünk beöltözni.

Sokszor az esőruhák többsége sem a legjobb, így azok használata mellett is nedvesség éri a bőr felületet, melyek megfelelő kezelés hiányában nem sokáig védenek a víztől. Az esőruhák esetében is javasolt a szezon előtti átvizsgálás. Ha szakadt, repedt, cseréljük újra, vagy lehetőség szerint javítsuk, ragasszuk!

A szövetből készült ruházat esetében is fontos a tisztítás. Az esztétika mellett azért is javasolt, mert a koszos, poros, bogarakkal teli felületek impregnálása csak tiszta szövet esetében éri el megfelelő hatását. A nadrágot, dzsekit, azok béléseit a sisakbéléshez hasonlóan lehetőség szerint kézzel mossuk ki.

 

Nincs még vége, lapozz!

Ezt egy meleg, napsütötte napon tegyük, hogy utána a természetes meleg hamar, kíméletesen és tökéletesen megszárítsa azt. A nadrág és dzseki esetében azért is kerülendő a mosógép, mert sok esetben a nem kivehető protektorok, azok rögzítései pontjai kárt szenvedhetnek a forgódobban.

Miután alaposan megszáradtak a kimosott ruhák, impregnáló spray-vel kezeljük le a szövet felületeket, így biztosítva azt, hogy az esőben ruházatunk megtartja víztaszító képességét.

A szövet ruhák előnye a bőrrel szemben, hogy ha megázunk benne, az eső elállta után a menetszél rövid időn belül megszárítja azokat, így nem kell számolnunk a bőrnél tapasztalható lassú száradással, a nyirkos ruhadarabok okozta kellemetlenséggel.

Motoros lábbelik ápolása

motoros ruhazat apolasa 1A motoros csizmák, cipők, bakancsok esetében győződjünk meg arról, nincs e rajtuk sérülés, levált talp, törött csatt, vagy szakadt fűző. Amennyiben ilyet tapasztalunk, mihamarabb cseréljük ki a hibás részeket, vagy javíttassuk meg azokat. A bőrfelületeken itt is javasolt a rendszeres kezelés, illetve a szövet, vagy szövet betétekkel ellátott motoros csizmák, cipők impregnálása.

Mivel a lábbelik nehezen szellőznek, sok kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat azok megfelelő tisztásával, fertőtlenítésével. Néhány esetben itt is találkozunk kivehető béléssel, így ezek alapos tisztítása egyszerű. A nem kivehető bélések esetében az erre a célra kapható, fertőtlenítő és tisztító spray-vel megfelelő higiéniát és tisztaságot biztosíthatunk lábunknak.

Ne feledjük, hogy a ruházat a motoros „karosszériája”, ez gondoskodik biztonságunk egy részéről. Fontos, hogy sisakunkból jól kilássunk, hogy a kesztyűnkben biztonságosan kezeljük a kezelőszerveket.

Hogy csizmánk megvédjen az eséskor, megálláskor tartsa a bokánkat. Hogy ruhánk kényelmes legyen, szellőzzön a melegben, melegítsen a hidegben, de ugyanakkor távol tartsa a nedvességet. Ha ápolásukra gondot fordítunk, akkor ruházatunk nagymértékben hozzájárul a biztonságosan megtett élvezetes kilométerekhez.

5 1 vote
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x