fbpx
KiemeltMotorokMotortesztek

A kicsi szorgos – Honda NSC110 Vision 2011 Teszt

honda NSC110 vision 10

Az autók közötti szlalomozásban szuper fürge, az alacsony súlypontja könnyen fordíthatóvá teszi, és a 110 cm3 adta lelkesedés már túlélésre hajlamosít, nemcsak a fékbe menekülésbe, ami a kicsikre jellemző.

A Honda ingázásra fejlesztette, és egész jól eltalálta a témát. Akár autópályán is haladhatunk, mert becsülettel tartja a tempót. Szerintem ami ehhez a járgányhoz kellemes távolság még, az a napi 20-60 kilométernyi ingázás, de persze több is lehet az, kinek mi jutott. Pont azt a sebességtartományt tudja, amit én az 50-es robogókból hiányolok: tudja az autók átlagos 70-es tempóját és legyen még  felfelé is tartalék. Jól eltalálták.

honda NSC110 vision 09

Még több kép a galériában!

A lendülethez passzoló fékeket illesztettek, elöl tárcsa, hátul dob. Fogyasztása ugyancsak minimalista, igazán zsebbarát konstrukció. Jó alternatívája a 400 Ft-os benzinárnál a tartósabb dugóközlekedés megoldására. Kicsi, egyszerű, praktikus, gazdaságos, és ráadásul életképes konstrukció.

A járgány meglehetősen költséghatékony, 50 kilométeren megelégedett 1 árva liter benzinnel úgy, hogy abból a felét még plusz utassal tette meg. Igaz utassal a lelkesedése már kicsit visszább szorul. Úgy a végsebesség 65 km/h körül van, de becsülettel viszi az utasait és még emelkedőn is képes a gyorsulásra, bár akkor már jóval megfontoltabban.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

honda NSC110 vision 08

Igazán kis szorgos hangya ő, mindent megtesz azért, hogy odaérjél, ráadásul még pakolhatsz is bele, a buksitartóba, a zsebeibe és az akasztókájára.  Fenntartása igen költséghatékony, ára épp akciós a Hondánál, fogyasztása minimális, és közben még haladunk is, nem az életveszélyesen lassú 50-es kategória. Teljesen barátságos lelkes kis jószág, jön-megy és csinálja. Városi szaladgáló, ingázó, munkába járó, mindennapi kis barát.

Ha pedig januártól valóban életbe lép a B125-ös törtvény, vagyis B kategóriás vezetői engedéllyel 125 cm3-es robogót is vezethetünk majd, akkor ez a modell tökéletes választás lesz azoknak,akik nem szeretnének külön levizsgázni nagymotorra.

honda NSC110 vision 01

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Mina

Mina

Fotós, fényzsonglőr és a Csajokamotoron.hu tesztpilótája.

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x