KiemeltMotorokMotortesztek

A foteltranszformersz: Yamaha X-Max 400 2013 Teszt

yamaha t-max 2013 03Ezen a tesztmotoron az utas részére is van háttámla, ez extraként rendelhető a járgányhoz, ugyanúgy mint az okostelefon tartó: természetesen USB töltővel, tök jó helyen, átlátszó vízálló burkolattal, hogy azt akár navigációra is tudd használni. Viszont ha fent van az okostelefon-tartó, kicsit alá kell kukucskálni a kulcs berakásánál, mert azt pont takarja.

A műszerfal szögletesen modern, a mostani autós dizájn, kör alakú sebesség- és fordulatszámmérővel, középen pedig a szokásos infókkal, plusz külső hőmérséklet, jó nagy óramutatóval (szerintem ez tök praktikus), tankszint, motorhőmérséklet és futott kilométer kijelzővel. Nagyon kis pöpec dizájnos megjelenítés, és azok az infók nagyok és jól olvashatók, amik fontosak: épp mennyi az idő, hogy időben odaérj valahová, a külső hőmérséklet mutogatása meg azért praktikus, mert a szerkezetben nincs ABS.

A tárcsafékek mivel robogóról beszélünk jobbra első karon az első fék, balra karon a hátsó található, a hátsó igen határozott és az első is jó, együttesen villámgyorsan megfogja a lendületet még a nagyobb sebességeknél is.

A plexi szerintem nem túl nagy, de jól eltalált. Nagyobb sebességeknél nem kap bele a teherautó ellenszele, 130-ig igen kényelmesen elvagyunk mögötte és nagyobb sebességnél sem zavaró a bukóra érkező légáramlat, mert nem rázza az ember fejét.

A futóműve városi hangolású, bár nekem kicsit keményke, de utassal már nem akart kiugrani a vesekövem, valószínűleg túl könnyű vagyok hozzá. 150 km/h felett én már nem hajszoltam a szerkezetet, mert elkezd érkezni elölről-hátulról valami fura vibrálás (de legalább egyforma), ami nekem már annyira nem volt szimpatikus. De minek is egy robogónak 150 felett tekerni?

yamaha t-max 2013 15

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A rövid tengelytáv és a városra hangolt futóművek igen kellemes fürge kanyarodásokat tesznek lehetővé, szinte még élvezi is vele az ember az autók közti lavírozást. 140 felé már megtorpan a dinamikus lelkesedés előzés közben, de addig igen lendületesen szedegeti a kerekeit, 150 felett meg már úgyis ritkán kell harapósan előzni robesszal, mert az autósok döbbenete rendszerint gázelvétellel párosul.

Még több kép a galériában a Yamaha X-Max-ról

A tárolóhelyek igen nagyok: az ülés alatt két bukó fér el, valamint a műszerfalban is van két tároló, az egyik zárható, a másik nem. Ezek kicsit kindertojás utóérzetűek mert kissé nyaklanak a műanyagok, hiába a pöpec dizájn, a nyeklés-nyaklás rontja a szép kivitelezést.

 

Nincs még vége, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Mina

Fotós, fényzsonglőr és a Csajokamotoron.hu tesztpilótája.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük