MotorbemutatóMotorok

A beremendi bölcsisek bringáit motorépítők újították fel

beremendi biciklik 1Mi a Beremendi Motorosok már régóta támogatjuk, gondozzuk, tisztán tartjuk, szórakoztatjuk és jó hírét keltjük községünknek és közvetlen környezetének. 2015-ben a befolyt adó 1%-át teljes egészében felajánlottuk a beremendi óvodának és bölcsődének.

Természetesen a megvásárolt játékokat, könyveket midig személyesen adjuk át. Ki nem hagynánk ezt a hatalmas élményt, amit a gyerekek öröme ad nekünk. Ilyenkor sokat játszunk a gyerekekkel, és beszélgetünk az óvónőkkel, dadusokkal és gondozókkal. Felmérjük mivel tudnánk segíteni a szokásos éves motoroztatáson kívül.

Idén a bölcsőde vezetője mutatott nekünk egy halom háromkerekű biciklit, ami egy helyiségben volt egymásra hányva. Harminc évesek, vagy annál öregebbek is lehetnek ezek a biciklik. Margó megkérdezte, hogy mivel mi műszaki beállítottságúak vagyunk, talán meg tudjuk mondani, hogy fel lehetne-e újítani ezeket a régi orosz bicikliket.

Az első reakció az volt, hogy “ne vegyünk inkább műanyag motorokat”? Aztán jobban átgondolva, ha ezek kibírtak harminc évet, akkor talán egy felújítással ismét harmincat kibírnak, míg a műanyag motor napi használat mellett max. két évet bír ki.

Elvittük mind a tíz biciklit és megígértük, hogy átgondoljuk a dolgot.

Minél tovább néztük a bringákat annál erősebb lett az érzés, hogy ezt meg kell csinálni. Egyre vadabb ötleteink lettek arról, hogy hogyan is kellene kinézni egy motoros által felújított cangának.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Egyik ilyen garázspartin sörözés közben beugrott, hogy én mint amatőr motorépítő ismerek egy-két profit a baráti körömben, mi lenne ha ők is segítenének gondolkodni. Az ötlet tetszett, így megveregettem a vállam, és azt mondtam magamnak, hogy “haver, mi lenne, ha ők meg is építenék”? Nekünk tized annyi munkánk lenne, és nem lenne két egyforma bicaj sem.

Az ötletnek nagyon megörültem…

…így a sör mellé bedobtam egy pálinkát is, hiszen megérdemeltem!

Másnap felhívtam Görbe Sanyit, hogy mit szólna egy kis jótékonysági ingyen melóhoz gyerekeknek? Természetesen látatlanban igent mondott, így lelkileg megerősödve elkezdtem telefonálgatni. Először azokat hívtam akikkel már vagy baráti a kapcsolatom, vagy már találkoztunk, és jó volt a benyomásom.

Először Mátrixot hívtam a Moto Rosso Customs-nál, hogy mit szólna egy gyerek-projekthez? A válasz nem lehetett más: “Jöhet”. Aztán telefonon egyeztettem még Ákossal a King Machine-nál, és a Monster Customs-os srácok is azonnal igent mondtak, már látatlanban is.

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük