EseményekMotoros találkozó

A bal kéz a bugi, a jobb kéz a rock – Lakeside Weekend Huszonegyedszer

lakeside rockabillly agard 2014 210Bár a kemping boltja évek óta zárva tart, akinek gyomra bírta a reggelit, vagy csak életmentő kávéra, és az éjszaka elveszített folyadék utánpótlására vágyott, fél tucat, különböző stílusú és kategóriájú büféből válogathatott. Múlt évhez viszonyítva az amúgy is megfizethető árak jócskán szelídültek, a sör pedig nem jó sátormelegen, így okafogyottá vált a nyaralóövezet hömpölygő tömegén átvergődve eljutni a település egyik boltjáig.

A bejárathoz legközelebb eső kockás abroszos „Hivatal” épp megfelelő hely az érkezők szemrevételezésére, egy laza rozé hosszúlépés társaságában. Innen végigmozizva láthatóan gyűltek a motorosok choppertől a túrán át a cafe racerig, szétszóródva a kemping egész területén.

Ártatlan arcú leánykákon virítottak hatalmas telehátas fecskék, így nem meglepő, hogy a tetoválások négyzetméter aránya meghaladta egy Tattoo Convention-ét. Üdítő látni, hogy a média sugallatával ellentétben nem csupán anorexiásék élhetnek teljes életet, hanem a kerekded formáknak is van létjogosultsága, sőt, a Ticci cuccok zöme, igazából a nőies nőkön mutat jól.

Pénteken fellépett a Naked Truckers, a B’15 FEAT. Nitus; Sonny, ezúttal az Elvises csapatával, és Rhythm Sophie német zenekarával. Az este során egy győri rock and roll tánckarral lett teljes a show élmény.

Rhythm Sophie az, akinek hangja lúdbőrözésre ingerel. Laza a csaj és nagyon jó. June Carter. Az ország rockabilly élete sokat veszített Németországba költözésével. Koncertjük méltó zárása volt a pénteki napnak.

Évről-évre történő bájos érdeklődésünkre, miszerint a klasszikus rockabilly mellé befér-e egy kis psychobilly, határozott nem volt a válasz. Aztán idén úgy alakult, hogy a B’15 már nyomott egy kis Gorillát, akik a hazai psycho alapzenekarának tekinthetők.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Szombat este itt is a fénypont. Nyughatatlanék még szellős nézőtér előtt kezdenek, ám hamar megtelik a placc. Jól nyomják. Őket követi a Pedrofon, majd a hétvége házigazda zenekara a Prison Band következik. Cactusék sem hagyják ki a Rocker-t legnagyobb örömünkre, bár a Depeche Mode és a Ricky Martin feldolgozásnak nagyobb sikere van a tömegnél. Persze a saját nótákat sem kell hiányolni. Próbáltam helyezkedni, de csak egy tapasztalattal lettem gazdagabb, miszerint hangfal mellett nem rögzítünk videót. Nekem újabb lecke, nektek pedig nem lett Prison Band-féle Rocker felvételetek.

Utolsó fellépőként Chilli and the Baracudas lép színpadra már az éjszakába nyúlóan. Őket még 2006-ban Szombathelyen hallottuk. Kissé spanyolos beütésű a zene, de hát erről árulkodik a névválasztás is. Úgy tűnik a rockabilly nem a kosaras csajok sportja. Sem Sophie, sem Chili, sem Nitus, sem az itt nem fellépő Krista Kat nem tartozik a colos csajok közé, ám hangjuk okán nem tudsz nem odafigyelni rájuk.

Az egész napos laza relaxálásnak köszönhetően az utolsó koncert után sem voltunk még álmosak, ezért – élve a gyanúperrel, hogy valahol csak belefutunk egy derék jammelésbe – körjáratba kezdtünk. És igen! A sátrak között csattogott a bőgő és éppen „Rockin’ RockCats Laca” hangja szólt az ütemes taps mellett.

A Black Jack Rockabilly Clubot elnézve némileg motorostalálkozón érezhettük magunkat, és a női motorosokat is többen képviselték Simsontól induló gépegységekkel. De volt TS MZ, Pannónia, HD, Suzuki XS, a teljesség igénye nélkül. Autók közül a korábbi években járgányaikról már megismert Alsó-Ausztriai csapat hozta a csemegék zömét. Studebaker Pick Up, Thunderbird, Mustang, Pontiac Trans Am, és sorolhatnánk még, de magyar oldalról is egyre több szép régi, még nem anyagspórolós gépet láthattunk. Chryslereket, Cadillaceket, Chevyket.

Hogy a hiperaktívak is elfoglalják magukat, egész hétvégén lehetett mozogni a Kinizsi TTK játékszigetének köszönhetően, akik Trabantot váltottak. A korábbi zöld-kék helyett, most egy rat géppel nyomultak, közhírré téve szkander, strandröplabda, sárcsolya, darts, csocsó és a többi lehetőséget.

A 34 foknak köszönhetően a tó vize is melegedett, így már nem csak a fókák számára volt élvezhető, szóval teljessé vált a repertoár. A nép szórakoztatására a sörivó verseny sem maradt el, csakúgy, mint a vízi táncverseny, és persze este most sem lehetett megközelíteni a vizesblokkot a hajlakk felhőn keresztül.

Vasárnap sokan hazaindultak, mi szerencsések még maradtunk, hogy aztán a parton dróti- fecskék módjára bámuljuk a lebukó nap előtt manőverező léggömböt, miközben hátunk mögött zsonglőrködve készültek a koktélok, és egymást ugratva cserélődtek a zenészek a vízparti, emberközeli szimbolikus színpadon.
Jó vót? Jó vót! Jövőre ugyanitt!

lakeside rockabillly agard 2014 2lakeside rockabillly agard 2014 27lakeside rockabillly agard 2014 88lakeside rockabillly agard 2014 90lakeside rockabillly agard 2014 167lakeside rockabillly agard 2014 170lakeside rockabillly agard 2014 202

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük