fbpx
EseményekMotoros találkozó

Egy éves a magyar Hells Angels

balaton bike weekend 09 21

A három eredeti tag (Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos) mellett két új taggal, Vörös Gáborral, az Ossián együttes egykori tagjával és Nyemcsók János énekessel kiegészült banda tökéletesen adta vissza a legendás zenekar eredeti hangzásvilágát.

Az elsősorban rockzenén szocializálódott közönség őszinte döbbenettel és vastapssal vette tudomásul, hogy a Manhattan nevű fiúzenekar egykori énekese, Csoki milyen profin adja elő az egykor Révész Sándor által énekelt igen nehéz, és magas hangfekvésű dalokat.

A Hooligans koncertjére a Balaton mellett nyaraló fiatalkorúak is bejöttek a találkozóra. A zenekar nevével díszített pólókban a színpad előtt csápoló tinik viszont már nem tudták elrontani a hangulatot. Bár Csipának majdnem sikerült, mikor a színpadra lépve feltette a költői kérdést: “Hát ti meg mit kerestek itt?” A sörsátorban többen hangosan visszakérdeztek, hogy “TE mit keresel itt?”.

Mire Blöróék kezdtek, már elegendő mennyiségű házi pálinka és sör fogyott ahhoz, hogy ki-ki a maga módján dolgozza fel a Blues Company dalainak polgárpukkasztó szövegeit.

balaton bike weekend 09 168

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A szombati program ismét strandolással kezdődött, de kora délután befutott az előre beígért vihar is. Habár nem volt olyan eget rengető és évszázados, ahogy azt az előrejelzések alapján várni lehetett, azért a csaknem tízfokos lehűlés senkinek nem hiányzott.

Vagy talán mégis: az árusok hatalmas forgalmat bonyolítottak. Mivel sokan nem készültek elegendő meleg holmival, szombat délután fellendült a hosszú ujjú pólók és a kapucnis pulóverek piaca.

balaton bike weekend 09 42

Az esti koncerteket szombaton a No Thanks kezdte, őket a Zorall és a Karthago követte a nagyszínpadon. Az erotic show után a Jerry Lee Louis Emlékzenekar hozta a tavalyi fergeteges formáját, őket pedig egy csak csajokból álló metál-zenekar, a Buttercup követte. Az énekestől megtudhattuk, hogy lehet, hogy ő is motorozni fog. A buli ismét hajnalig tartott.

balaton bike weekend 09 82A Hells Angels MC második alkalommal megrendezett Balaton parti találkozóján ismét rengeteg régi ismerőssel találkoztunk. Köztük több olyannal, akiket épp egy éve láttunk utoljára ugyanitt. Lassan kialakul itt is egy törzsbanda, akik miatt minden évben el kell látogatnunk ebben az időpontban Zamárdiba.

A találkozó azért nem telt izgalom nélkül: vasárnap reggel jött a hír, hogy Siófokon megtámadtak és combon szúrtak egy külföldi Hells Angels klubtagot. Később, dél körül már az a hír járta, hogy két Bandidos MC tag támadta meg, és egy üvegcseréppel próbáltak kivágni a combjából egy rájuk nézve sértő tetoválást. Aztán jöttek még ennél is kacifántosabb információk.

Hogy mindebből mi az igazság, talán sosem tudjuk meg, de az biztos, hogy remek legendák születnek így. Ne feledjük, a fanyüvő óriás is eredetileg csupán egy egyszerű pásztorfiú volt, aki meghámozott egy fűzfavesszőt, csak utána sokat mesélték…

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x