1 hét, 2 motor, 6 ország, 2300 km – 3. rész
7. nap: Břeclav (Leventevár)- Budapest 469 km
Reggel frissen, üdén ébredtünk (nem), készen arra, hogy felfedezzük Levente várát. Mert már napok óta nem láttunk várat, kezdett hiányozni.
Ekkora átverést! Břeclav, azaz Leventevár alighanem az egyetlen olyan település Csehországban, ahol nincs is vár. Szóval gyors reggeli, és indulás tovább – ma már hazavezet az út. Egy várat, a Beckov nevűt csak beiktattunk azért, nagyon kalandos, és különösen tetszett a kis tájékoztató brosúra, amit adtak, tiszta időutazás, szóval ajánlom mindenkinek. Várnézés után már kicsit éhesek voltunk, úgyhogy eldöntöttük, hogy az utolsó napot lazára vesszük, Trencsénben megnézünk még egy várat, és alaposan beebédelünk (nem feltétlenül ebben a sorrendben).
A GPS-be azonban belebújt a kisördög, és valami furcsa ötlet híján úgy döntött, hogy Trencsént nem is akarjuk igazán látni, ellenben szívesen utaznánk 100 km-t az autópályán, teljesen az ellenkező irányba. Mivel a GPS nemtávirat motorján volt, és a két gép között nincs sisakkommunikáció, én a saját sisakomban úgy 80 km után már elég hangosan mondtam a magamét, közben villogtam, indexeltem, dudáltam, hogy kezdem unni a pályát, és most már iszonyatosan éhes vagyok. (Soha, senki ne kötekedjen velem, amikor korog a gyomrom.) Az sem volt kellemes, hogy a 100-110-es utazótempónk mellett 130+ tempóval kerülgettek olykor a nagydarab szlovák kamionok.
Némi kavarodás után Trencsén helyett Zólyomnál sikerült lejönni a pályáról, ahol a világ legrosszabb „chicken steak”-jét ettem (a szlovák pincérlánynak ugyanis sikerült valahogy „hamburger”-nek érteni a rendelésemet), majd dühösen ránéztünk Zólyom várára, és csakazért se mentünk fel megnézni.
Innen az út már kevésbé szórakoztató volt hazáig, ahogy közeledtünk a határhoz, úgy lettek egyre többen, egyre bunkóbbak a szlovák kamionok, az ilyen-olyan rendszámos autók, visszasírtuk az udvarias cseh sofőröket. Egyre melegebb is lett az idő, ezt viszont értékeltem…
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
…erről a napról inkább nem is osztom meg az útvonalat. Senki ne menjen az autópályán, mert uncsi!
Összefoglalás:
Nem bírom ki, hogy a végére ne írjak egy kis tanulságot.
Az utolsó szakaszt kivéve (ami nagyrészt a GPS hülyeségének tudható be) ez tényleg egy fantasztikus, élményekkel teli út volt, és a 7 nap alatt összesen 2 rövid szakaszon éreztem úgy, hogy az én motorom kevés ide, és jó lenne tempósabban haladni. Mindenhol máshol tökéletes volt.
A cseh sofőrökről tényleg csak jókat tudok mondani, a kocsik, sőt, a kamionok is (!) már 3-4 autó távból lehúzódnak, egészen a leállósávba lemennek, hogy elengedjék a motorosokat. Egyedül Prágában és környékén volt egy kicsit zizisebb a forgalom, mindenhol máshol teljesen jól lehetett haladni. Igyekeztünk minél alsórendűbb utakat választani, ezért sokszor élvezhettük a minimális, vagy egyenesen nulla forgalmat. Volt, hogy félóráig-óráig nem is nagyon találkoztunk senkivel. Miénk volt egész Csehország!
Egyetlen dolgot bántam csak meg: hogy itthon, a 40 fokban csomagolva nem igazán gondoltam bele, hogy máshol esetleg hűvösebb lehet. Volt nálam persze pulóver, esőruha, aláöltöző, de a hegyekben ez édeskevés volt. Én hálós nyári kabátban, és farmer+térdprotektor kombóban indultam el, menet közben mindent magamra vettem, sőt, még a markolatfűtést is bekapcsoltam, de ez nem pótolhatta a normális motoros felszerelést. Volt olyan nap, amikor 40 kilométerenként álltunk meg forró teáért, mert szabályosan vacogtam, alig bírtam egyenesben tartani a motort.
Legközelebb okosabb leszek.
