| 2011 május 13
Aki valami igazán újat szeretne hallani, a megszokott hazai rock zenei palettán, a magyar Krokus cover bandát, a Saffront mindenképp hallgassa meg…
Mi is ezt tettük, amikor elmentünk a White Fül Music Pubba, hogy lássuk és halljuk, mit takar a nem mindennapi név: Saffron – A Taste of Krokus.
A hatvani együttes nem egészen egy éve született meg Bense Edina énekesnő „felbujtására”. A formáció pár hónap alatt véglegesen összeállt. A bandát Fekete Bálint, Szegedi Zoltán, Speck János, Vastag Dániel és Edina alkotja, akivel a koncert után beszélgettünk.
− Tavaly nyáron jött az ötlet, hogy össze kellene hozni egy zenekart. Régóta szerettem volna egy olyan együttest, ahol kipróbálhatom magam szólóénekesként. Előtte vokalista voltam, és a gödöllői leánykar oszlopos tagja vagyok immár nyolc-kilenc éve. Speck Jánossal régóta ismertük egymást. Hallott engem Janis Joplint, Led Zeppelint énekelni, és elkezdett gondolkozni, hogy mégis milyen zene illene a hangomhoz. Még anno, ’79 körül Magyarországon hallotta játszani a Krokust az Omega előtt. Beugrott neki a zenéjük, és lám, jó volt a megérzése.
− Ismerted előtte a Krokust?
− Hallottam már korábban pár albumukat, és tetszett. A feladattól megijedtem kicsit, hogy nos, dinka, Neked ezt el kellene énekelni jól. Egyébként változó, milyen rock zenéket hallgatok, mert szeretem a progresszívet, de ugyanakkor a 80’-as évekbeli bandákat is. Az a fontos, hogy ének legyen a zenében! A hörgősebb számok nem jönnek be… Bálint, a dobosunk viszont ezeket szereti, benne is van a ritmus a lábában...
− Említetted a kórust. Hogy fér meg egymás mellett a rock, és a komolyzene?
− A kórus egy teljesen másfajta hangképzést igényel, és ott az a fontos, hogy együttesen tudjunk létrehozni egységes, homogén hangzást. Szólóban kiereszteni, ami a torkomban van, megint másfajta kihívást jelent. Amúgy izgalmas darabjai vannak Bartóknak, Kodálynak, amiket nagyon szeretek.
− No, és mit szeretnétek a jövőben?
− Minél több helyen játszani! Koncertezni az országban, és megtapasztalni, mennyire vevő erre a zenére a közönség. A távlati terveinkben szerepel, hogy saját zenéket írjunk, de ez még nem körvonalazódott igazán. Még az elején vagyunk a dolgoknak…
- Sikeres leszbi csók (11-07)
- Ütős slágerek régi-új formában (11-06)
- W.A.S.P. – őrült heavy metal (11-06)
- Dr. House bluest játszik (11-05)
- Hobo: „úton lenni boldogság, megérkezni a halál” (11-05)
- Folk, rock és magyaros ételek (11-05)
- Wendy O. Williams, a shock-rock királynője (11-04)
- A U2 megelőzte a Rolling Stonest! (11-04)
- Green Day - Awesome As F..k (11-04)
- Örökség: új magyar folk-rock formáció (11-04)








