| 2009 október 21
Sasha Mullins, az amerikai country énekesnő tíz éve kezdett motorozni. Mindig is Harley-Davidsont szeretett volna. Első motorja, amit a mai napig nyúz egy Sportster, amit Tigerlily-nek vagyis Tigrisliliomnak hív.
A 152 cm magas hölgy mára celebnek számít az amerikai motorosok körében. Eleinte fotográfus és újságíró volt, aki jelentős rajongótábort gyűjtött maga köré. Miután megvette a motorját, minden megváltozott. Ismert író lett, szerepelt a Discovery Channel Motorcycle Women című műsorában, és egycsapásra híres lett. Sorban hívták a különböző rendezvényekre, ahol egyre közelebbi betekintést kapott a motoros kultúrába. Mára utazó nagykövetnek tekinti magát, aki példát mutat az összes motorozni vágyó nőnek.
Az elmúlt években két könyvet is írt motoros élményeiről, és rengeteg inspirációt kap az utazások során az új dalokhoz. Szeptemberben jelent meg legújabb szerzeménye, a „2 Wheels Move the Soul” című szám, amelyet Trevor Finlay blues zenésszel együtt szereztek. Ez a rockos nóta is rajta lesz a tervek szerint 2010-ben megjelenő nagylemezen, a másik, 2009 májusában "Ridelicious" címen megjelenő dallal együtt. Mindkét szám letölthető az internetről mindössze egy dollárért.
- Dark Metal Svédországból (10-02)
- 12 eddig kiadatlan Jimi Hendrix felvétel (10-01)
- Tóth Reni szólólemeze (09-12)
- Snake Heart: Zene és Fény (09-11)
- Tankcsapda: Minden jót (09-11)
- Michelle Wild sminkelte a Machine Mouse-t (09-09)
- Kárpáti farkasok énekei (09-06)
- Hétfőn AC/DC koncert Budapesten (09-03)
- Rocklegenda whiskyvel (08-11)
- Filipgyuri Band videoklip forgatás (08-10)








