| 2010 október 29
Igazi ritkaság, ha egy magyar zenekar dalát egy svéd énekes adja elő, ráadásul magyar nyelven!
A HARD rövidesen befejezi új albumának munkálatait, amely a csapat reményei szerint még idén napvilágot lát. A "Várj úgy" című dalt azonban már nem akarták tovább titokban és talonban tartani. A banda énekese, Björn Lodin ugyanis életében először énekelt magyarul, mégpedig a magyar rock legismertebb dalszövegírójával, Horváth Attilával közösen írt szövegét a "Várj úgy" című dalhoz. Igazi multikulturális zenei kirándulás!
Björn Lodin - ének, gitárA HARD zenekar tagjai:
Csillik Zsolt - gitár
Vámos Zsolt - gitár
Mirkovics Gábor - basszusgitár
Borbély Zsolt - dob
Az új dal egyébként Björn angol nyelvű szövegével is hallható lesz a HARD új nagylemezén, sőt a rádiók és a rajongók kedvéért elkészítették a nóta "Hunglish" verzióját is, amelyben a dal két szövege keveredik, mégpedig nem is akárhogy!
A "Várj úgy" című szerzeményhez videoklip is készült, amely hamarosan látható lesz a nagyközönség számára. A forgatás nagyrészt a Blue River Pub hajón zajlott Budapesten, a Petőfi térnél október 10-én (2010.10.10.). A klipet maga az énekes, Björn Lodin rendezte!
A HARD 2011. február 5. Diesel Klubban (volt E-klub) lemezbemutató koncertet ad.
- Rockzenei Tehetségkutató (11-02)
- A Kormorán Öröksége (11-02)
- Kormorán: Magyar kettős (10-12)
- Good Morning Mr Blues (10-12)
- Hat hónapig készült az Angyal (10-11)
- Tetkók, hangos gitár, széles terpesz (10-10)
- Jazz standardek Claptontól (10-10)
- Újabb csillag hunyt ki a rock egén (10-10)
- Easy Rider öcsém - ez a duma van a babám csöcsén (10-10)
- Nehezen megfogható melódiák (10-09)








