Eric Clapton vadonatúj, "Clapton" című nagylemeze szeptember 24-én került a boltokba.

Kilencedik szólólemezén a gitáros-énekes - aki az egyetlen olyan előadó, akit már háromszor is beiktattak a Rock and Roll Hall of Fame-be - olyan különféle hatásokat sorakoztat fel, melyek zenei érzékenységét formálták.

Egy apró ötletből - jazz standardek és JJ Cale dalok felvétele - egy olyan gyűjtemény jött létre, melyben évszázados hagyományos fúvószenekarra írt zenék, alig ismert country-blues dalok és vadonatúj számok is találhatók. Az eredmény egy fantasztikusan változatos album, amely semmihez sem hasonlítható, amit a gitáros eddigi karrierje során csinált.

"Az album egyáltalán nem az lett, aminek eredetileg szántam" - mondja Eric Clapton. "Tulajdonképpen jobb lett, mert bizonyos értelemben hagytam a dolgokat megtörténni. Olyan dalok gyűjteménye lett ez, melyek eredetileg nem voltak képben, és azért szeretem, mert nemcsak a rajongóknak, de nekem magamnak is meglepetés lett."

Legutóbbi lemeze, a 2005-ös "Back Home" óta Clapton rengeteg projektben vett részt más zenészekkel, mint például 2006-ban JJ Cale-lel ("The Road to Escondido"), vagy számos történelmi turnén Steve Winwooddal (mely megjelent a Grammy-jelölt "Live at Madison Square Garden" albumon) és Jeff Beckkel. Ez a szellemiség folytatódik a "Clapton"-on is olyan vendégek közreműködésével, mint Steve Winwood, JJ Cale, Wynton Marsalis és Sheryl Crow.

Clapton vonzódása a blues iránt természetesen meghatározza zenei életének legnagyobb részét, a Yardbirds-ös korai korszaktól elkezdve a John Mayall's Bluesbreakers-en át egészen B.B. Kinggel való együttműködéséig, és Robert Johnson dalainak feldolgozásáig. Kevésbé ismeretes azonban a jazz és intim popdalok hatása, mely a "Clapton"-on tetten érhető.

Az új zenei anyag felvételi munkálatainak közepén Claptont sürgősen meg kellett műteni. Amíg lábadozott, volt egy zenei látomása, ami még egy elemet - két Fats Waller-dalt - hozzáadott a lemezhez: Most, hogy az anyag kész, a zenészzseni most attól a legizgatottabb, ami következik. Munka közben annyi új dolgot felfedezett, olyan sok lehetőséget talált, hogy most kis gyerekként élvezi a zeneszerzés örömét.

"Most úgy érzem, terveimnek nincs határa" - lelkesedik. "Lehet, hogy legközelebb valami latin dolgot fogok játszani vagy new orléans-i jazzt. Hát nem lenne nagyszerű?"

65 évesen, több mint 40 éves karrier után, a világ egyik legjobb gitárosának, Eric Claptonnak a szimbolikusan a vezetéknevét viselő új albuma igazi csemege az igényes zene kedvelőinek.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Csajok a médiában

Kedvenc zenekarok

Médiapartnerek

fastride_72
motorage
motoroshang
rockelet_logo
szelesut
Wildujlogo_kicsi