Nyomtatás

Bruce Springsteen Harley-ján motoroztat

Írta: Rácz Edina Forrás: MTI 2013. február 22. Kategória: Zene

A neves zenészt, Bruce Springsteent kitüntette az amerikai zeneakadémia a nehéz helyzetű emberek megsegítéséért végzett munkájáért.

A 2013. évi MusiCares díjat Los Angelesben vehette át az énekes, még a Grammy-gála előtti rendezvényen.

Az amerikai lemezakadémia azokat a zenészeket ismeri el ezzel a díjjal, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak nehéz helyzetben lévő emberek, valamint zenészek megsegítésére. Springsteen legutóbbi jótékony tettéhez írandó, hogy a Sandy hurrikán áldozataiért rendezett jótékonysági koncert egyik szervezője és résztvevője volt.

A MusiCares korábbi díjazottai között volt Barbra Streisand, Quincy Jones, Stevie Wonder, Aretha Franklin és Paul McCartney.

A los angeles-i gálakoncerten fellépett többek között Elton John, Tim McGraw, Sting, Neil Young, akik valamennyien Sprigsteen dalait adták elő.

Az eseményen árverést is tartottak, a nehéz helyzetben lévő zenészek megsegítésének céljából.

Kalapács alá került a koncertjegyek mellett egy gitár, amelyet a popzene csillagai – köztük Springsteen – írtak alá. Az amerikai énekes még azt is felajánlotta, hogy Harley-Davidsonján megmotoroztatja a legmagasabb ajánlatot tevőt.

A gitár végül 250 000 dollárért kelt el. Azt nem tudni, hogy a boldog tulajdonost elvitte-e egy körre Bruce…

E véleménycsere résztvevői

Szólj hozzá!

0
Extension Restriction Allowed file extensions: bmp, csv, doc, gif, ico, jpg, jpeg, odg, odp, ods, odt, pdf, png, ppt, rar, txt, xcf, xls, zip 0 / 3
szabályok és használati feltételeket.

Heti hírlevél

Értesülj hetente friss híreinkről!
captcha

Képek a galériából

Motoros linkek

1. Dystany Spurlock
    Dystany Spurlock
    

Legújabb Video