Tartalomjegyzék
Weide Ancsa tetováló művész
Olvass tovább!

Így kerek a világ, ha valaki azoknak a dolgoknak élhet, amiket imád művelni. Sőt, még tehetséges is bennük!

Nos, Ancsa ilyen szerencsés helyzetben van. Amikor a motorozásról vagy a tetoválásról kérdezem, csak úgy süt a válaszaiból a boldog rajongás.

− Mióta motorozol?

− Ez volt a hatodik szezonom. Gyerekkori betegség a motormánia, de a férjem is rátett egy lapáttal, hiszen szintén motorőrült, vagy inkább őrült motoros…

− Milyen paripákat hajtottál már?

− Az első vasam egy Jawa 350-es volt, azon tanultam meg a motorozás alapjait. Aztán jött a Suzuki RF 400-as, és jelenleg egy 1000-es Suzuki SV-m van, lassan négy éve. Közben a férjem motorjait is rendszeresen „próbálgattam”: GSX 750, TL 1000…

− Versenyzel is?

Ancsa profilja− Sajnos nem, de ha adódott rá alkalom, természetesen kipróbáltam/kipróbálom a pályázás adta gyönyöröket. Emellett indultam már gyorsulási versenyen, kisebb-nagyobb sikerrel.

− A másik szerelem a tetoválás…

− Mindig imádtam a tetoválásokat! Először pár éve, egy téli hétvégén ültem le rajzolni. A családom bíztatására egyre többet gyakoroltam. Aztán jöttek a portrék, amelyek bevallom, a kedvenceim. Sok-sok rajzolással töltött idő után döntöttem úgy, hogy megpróbálkozok a tetoválással. Közel két éve, hogy a kezembe vettem az első tetováló gépemet, ami eléggé kezdetleges volt…

− Kiktől tanultad meg a fortélyokat?

− Amikor elkezdtem ezt az egészet, megkerestem sok tetoválót, de mindenhol falakba ütköztem. Így nem volt más lehetőségem, mint hatalmas kitartással, és akaraterővel, minden eshetőséget megragadva, autodidakta módon próbálkozni. Az első mintát egy disznóbőrre készítettem, amitől jól el is ment a kedvem, ugyanis akadozott benne a tű. A férjem felajánlotta a karjának egy részét, és rá kellett jönnöm, hogy a disznóbőrnek nem sok köze van az emberihez… Ezek után már jöttek a bevállalósabb barátaim, akik egyre több munkát adtak. A tanulás folyamata máig tart, sőt azt hiszem, hogy míg élek, mindig lesz hová fejlődnöm.

− Hol tartasz most?

− Jelenleg van egy kis belvárosi stúdióm Zalaegerszegen, ami már szinte a második otthonom. Mexikói hangulat, kulturált és tiszta környezet – amire mindig is vágytam.



IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros


Tetkó a Csajokon 2010

Tetkó a Csajokon 2009

Tetkó a Csajokon 2008

Tetkó a Csajokon 2007

Termékeink az áruházban