7. Nemzetközi Női Motoros Nap 2013. május 3.
Csak hajts!

A motoron nem csak a balesettől kell védeni magunkat. Az arcbőrünk – főleg nyitott vagy plexis sisakban – folyamatosan ki van téve a menetszélnek, a csapadéknak és a napsugaraknak.

Arra gondolni sem merek, hogy valaki rövidnadrágban, vagy rövidujjú pólóbn motorozik nyáron. Pedig sokat láthatunk ilyet a városban és a nyaralóhelyek környékén. Amíg „csak elugrom a boltba” vagy „elgurulok a strandra” számos veszély fenyeget. És most tekintsünk el attól a ténytől, hogy strandpapucsban és rövidnadrágban sokkal nagyobb sérülésekre számíthatok egy baleset esetén.

A motor egyik ismérve, hogy folyamatosan menetszél van. Ez a menetszél a nyári hőségben nem élég ahhoz, hogy lehűtse a testünket felöltözve. Az óvatosabbak bőrruhában vagy cordurában minden lámpánál, megállásnál leizzadnak. Kabát nélkül viszont nem csak kellemes érzés motorozni a Balaton körül, hanem nagyon vagány is: melyik lány ne figyelne fel egy szépen dudorodó, tetovált karra, amint épp a gázt húzza.

Aki próbálta már, tudja hogy manapág az erős UV sugárzás miatt egy bármilyen rövid városi karika sírással végződhet estére. Akár tíz perc alatt is megégetheti bőrünket a nap, amelynek erős sugarait épp a menetszél miatt nem érezzük. Egy hosszabb túra vagy nyaralás alkalmával pedig senki nem szeretne napokig árnyékban kuporogni a bőrégés vagy a napszúrás következményeként. Azt pedig már nem egyszer hallhattuk, hogy a túlzásba vitt napozás bőrrákhoz vezethet, elősegíti a bőr korai öregedését és sok allergiás tünetet is okozhat.

Amit ez ellen tehetünk, hogy motorozás előtt mindig bekejük magunkat nagy faktorszámú fényvédő krémmel. Elsősorban az arcunkat, hiszen itt éri leghosszabban a napsugárzás a bőrünket, de érdemes a kézfejet, illetve ha a kabát alatt rövidujjú felsőt viselünk, a karokat is végig lekenni.

A napsugárzás rövidebb utraibolya B sugárzásból (UVB sugárzás) és hosszabb ultraibolya A sugárzásból (UVA sugárzás) tevődik össze. A középhullámú UVB sugár barnítja a bőrt, azonban napégést, azaz a bőr gyulladását (leégést) és az ebből eredő pirosodást (erythemát) okoz a bőrön, amely a bőrrák elsődleges rizikófaktora.

A hosszabb hullámhosszú UVA sugár az irháig hatol, ahol szabad gyökök képződését és egyéb molekulárbiológiai folyamatokat indukál. Ezenkívül az UVA sugárzás a bőr korai öregedését is előidézi. A kutatások arra engednek következtetni, hogy a túlzott UVB és UVA sugárzás károsan hat az immunrendszerünkre is.

A bőr válasza a nap károsító hatásaira, függ a bőrtípustól, a kapott UV dózistól. A kapott UV dózis függ a földrajzi környezettől (Pl. a víz a ráeső fény 50%-t, a homok a 25 %-át reflektálja), az alkalmazott fényvédő terméktől, ruházattól.

A fényvédő termékek hatékony védelmet nyújtanak a leégéssel szemben, megakadályozhatják a napsugárzás okozta bőröregedés kialakulását, és védelmet nyújthatnak a bőr ellenálló képességének gyengülése ellen. Fényvédő termékek megakadályozhatják egyes bőr-karcinómák kialakulását.

A holnap kezdődő hosszú hétvégére szép, napos időjárást ígérnek a meteorológusok, tehát aki teheti, biztos motorra pattan majd. Induláskor ne felejtsétek otthona fényvédő krémet, a motorozás végén pedig ügyeljetek az alapos arctisztításra. Az esti mosakodásnál minden motoros tapasztalta már, hogy milyen sok por rakódik a bőrünkre, és a hajunkra. A tisztálkodás után pedig ne felejtsük visszapótolni a nedvességet egy jó minőségű, hidratáló krémmel.

Azok a motoros hölgyek, akik felhívásunkra részt vesznek a Nemzetközi Női motoros napon, és egy dátummal ellátott digitális fényképpel igazolják, hogy május elsején motoroztak, egy egész nap ható, magas faktorszámú, Daylong fényvédő krémet kapnak ajándékba. A képek beküldői között pedig egy Daylong ajándékcsomagot sorsolunk ki. A képeket az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. címre várjuk.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások  

 
0 #1 NaNa 2009-11-26 19:59
A beküldött képeket megnézhetitek a galériában: http://club.csajokamotoron.hu/galeria/browseimages.php?c=6304&userid=
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Támogatóink

pmbb_logo_180 Helia logo

wild-west-200daylong-logo-200riderbeach logo
pajzs
clb

2012-es képek

Fontos információk

Fórum a Női Motoros Napról
Fórum a délelőtti tréningről

Népszerűsítsd te is!

Töltsd le innen a logót, nyomtasd ki, és ragaszd fel május 4-én a motorodra!
noi motoros nap 2012 felvnulas plakat

Beszámoló 2011

A pesti lányokat picit irigykedve néztem, hogy milyen klassz programokat találtak ki maguknak... Bővebben

Közben hozzám csapódott egy srác motorral, hogy ez mi volt, és tök jó volt, és most hová a menet? Jöhet-e ő is? Perszehát. Bővebben

A népes hímnemű rajongótábornak nem örültem a bejáratnál, épp elég béna vagyok akkor is, ha nem néznek... Bővebben

ivtm

rili_logo

2011-es képek

2010-es képek

2009-es képek

2008-as képek