7. Nemzetközi Női Motoros Nap 2013. május 3.
Csak hajts!

A bolygó számos szegletében pattantak motorra a csajok a „Csak hajts!" felkiáltás szellemében.

Május 6-án keresztbe-kasul motoroztak a Földön a csajok. Vancouvertől az újfundlandi Cape Spearig, Los Angelestől New Yorkig, Párizsban, Paroson, Budapesten, és Brisbanben is ünnepeltek a motoros nők.

Olyan kezdeményezés az idén már ötödik alkalommal megrendezett motoros nap, amihez fogható nem létezik a világon. Ez a nap a motorozás mellett arról is szólt, hogy megmutassa milyen összetartóak a motoros nők. Az egész világ láthatta, hogy a csajok képesek egyetértésben, jókedvűen, ám mégis biztonságosan hódolni szenvedélyüknek.

A résztvevők száma az évek folyamán egyre csak nő, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy sorra érkeznek a rendezvény megálmodójához, Vicki Grayhez a beszámolók, újságcikkek, és természetesen a tömérdek fotó. Az esemény remek nyitása volt a ma véget érő motoros biztonsági hónapnak, hiszen a motoros nők mintegy megnyitóként bizonyították társaiknak, és a közlekedés többi résztvevőjének, hogy motorozni biztonságosan, szabályosan és hideg fejjel is lehet.

Budapesten a lányok és asszonyok a közös motorozás mellett egy közös tánccal is készültek, amit a Hősök terén táncoltak el. Míg a pesti motorosok táncoltak, a görög lányok Paros szigetét motorozták körbe közösen. A párizsi csajok az Eiffel-torony lábánál fényképezkedtek a hivatalos pólóban. A képeket és videókat mindannyian megosztották a Motoress.com-al, így a honlapon illetve az esemény Facebook oldalán ezek mind megtekinthetőek.

„Idén elérkeztünk arra a pontra, amikor az esemény túllépte a motorosok világát, amikor már senki nem tud szó nélkül elmenni mellettünk. A kampány évről évre bővül, egyre többen csatlakoznak hozzánk. Aki pedig egyszer belekóstolt egy ilyen napba, újra a részese akar lenni. Lássuk be, mindannyiunknak jó érzés egy ennyire egyedülálló kezdeményezés tagjának, fő alkotóelemének lenni.

A nők átérzik, hogy miről is szól ez a kampány, és teljes mellszélességgel mellettünk állnak. Remek érzés tudni, hogy ennyien támogatnak minket. Kevésbé hangsúlyozott, de nem kevésbé fontos célunk az is, hogy támogassuk a motorozó nőket, és meghozzuk a kedvet a még nem motorozóknak." – összegezte az 5. Nemzetközi Női Motoros Napot Vicki Gray, a Motoress alapítója.

A 6. Nemzetközi Női Motoros Nap időpontja 2012. május 4.


Kapcsolódó cikkek:
Frissebb cikkek:
Korábbi cikkek:

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Támogatóink

pmbb_logo_180 Helia logo

wild-west-200daylong-logo-200riderbeach logo
pajzs
clb

2012-es képek

Fontos információk

Fórum a Női Motoros Napról
Fórum a délelőtti tréningről

Népszerűsítsd te is!

Töltsd le innen a logót, nyomtasd ki, és ragaszd fel május 4-én a motorodra!
noi motoros nap 2012 felvnulas plakat

Beszámoló 2011

A pesti lányokat picit irigykedve néztem, hogy milyen klassz programokat találtak ki maguknak... Bővebben

Közben hozzám csapódott egy srác motorral, hogy ez mi volt, és tök jó volt, és most hová a menet? Jöhet-e ő is? Perszehát. Bővebben

A népes hímnemű rajongótábornak nem örültem a bejáratnál, épp elég béna vagyok akkor is, ha nem néznek... Bővebben

ivtm

rili_logo

2011-es képek

2010-es képek

2009-es képek

2008-as képek