7. Nemzetközi Női Motoros Nap 2013. május 3.
Csak hajts!

Már csak néhány hét van hátra a Nemzetközi Női Motoros Napig, így a motoros csajok a világ minden részén lázasan készülnek az alkalomra.

Egyre több résztvevő országra számítanak, a női motoros nap alapítói, és egyre több rendezvény szerveződik a május 7-ei napra a Világ minden táján. "Ebben az évben is nőtt a motoros nők száma, és, hiszik vagy sem, de az lesz a kampány negyedik éve. Bátran kijelenthetjük, hogy a dolog megállíthatatlan. Egyre inkább híre megy a kezdeményezésnek, a motoros nők pedig lelkesen készülnek arra, hogy találkozzanak, és közösen guruljanak ezen a napon." - mondta Vicki Gray a Nemzetközi Női Motorosnap és a MOTORESS alapítója. "Kétség kívül a siker felé robogunk, mivel minden évben hatalmas növekedést látunk az érdeklődők, résztvevők számában. Az idei évben például felmerült az igény a rendezvény nevével fémjelzett pólókra is" - tette hozzá.

Az idei alkalom szervezése közben Vicki Gray felfigyelt rá, hogy nem csak a nők közt, de az egész motoros társadalomban, és a motoros iparban is egyre ismertebb, és elismertebb lesz ez a nap. "A népszerűség oka, hogy ezen a napon a motoros nők márkától, stílustól és típustól függetlenül együtt tölthetnek egy napot. Ez a motoros iparnak is lehetőséget ad arra, hogy részt vegyenek az eseményen, és támogassák azt" - mondta Vicki.

Lehet sportmotorod, cruisered, robogód, krossz-, túra- vagy versenymotorod, a stílus nem számít! Egy dolog a fontos - ami a nap szlogenje is- Just Ride! Csak Hajts! Ülj motorra, és mutasd meg magad mindenkinek! A koncepció sikerét ez az összehangolt, egyetemes felhívás adja, ami összehozza a motoros nőket.

Ez egy nap arra, hogy megünnepeljük, és reflektorfénybe helyezzük azt a rengeteg nőt, akik ennek az életmódnak a szenvedélyén osztoznak. A tény, hogy rengeteg nő csatlakozik a rendezvényhez, példát ad a még nem motorozó nőknek arra, milyen is ez a közösség, és talán egy kis buzdítást is, hogy soha nem késő elkezdeni ezt a gyönyörű hobbit.

A 2007-es kezdéskor rendkívül meleg fogadtatásban részesültek, és már akkor rengeteg nő csatlakozott. A Nemzetközi Női Motoros Nap minden évben nő egy kicsit, így a 2010-es évtől is azt várják, hogy újabb résztvevőkkel bővül majd a régi gárda.

A Csajokamotoron.hu 2008-ban csatlakozott először saját szervezésben a Nemzetközi Női Motoros Naphoz. Ettől az évtől hivatalosan is használhatjuk a nemzetközi logót, és a korábbi éveknél nagyobb hangsúlyt fektetünk majd a női motorozás népszerűsítésére.

Ismét várjuk a május 7-én motorozó lányok és asszonyok fényképeit, amit az erre a célra létrehozott galériába tölthettek majd fel. A képeketmegoszthatjákok a Csajok a motoron Facebook csoportjának üzenőfalán vagy az esemény oldalán is. A képek feltöltői apró ajándékot kapnak.

Terveink között szerepel egy közös gurulás megszervezése Budapesten vagy annak környékén, de minden motoros nőt arra buzdítunk, hogy ha a budapesti guruláshoz nem is tud csatlakozni, szűkebb környezetében próbálja összehozni a lányokat. A tervekről, ötletekről mindenképp érdesítsetek minket, hogy az érintettek mielőbb értesülhessenek róla!

A fórumban szavazhattok arról, hogy mi legyen a május 7-i program, de a cikk alatt is leírhatjátok a véleményeteket.


Kapcsolódó cikkek:
Frissebb cikkek:
Korábbi cikkek:

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Támogatóink

pmbb_logo_180 Helia logo

wild-west-200daylong-logo-200riderbeach logo
pajzs
clb

2012-es képek

Fontos információk

Fórum a Női Motoros Napról
Fórum a délelőtti tréningről

Népszerűsítsd te is!

Töltsd le innen a logót, nyomtasd ki, és ragaszd fel május 4-én a motorodra!
noi motoros nap 2012 felvnulas plakat

Beszámoló 2011

A pesti lányokat picit irigykedve néztem, hogy milyen klassz programokat találtak ki maguknak... Bővebben

Közben hozzám csapódott egy srác motorral, hogy ez mi volt, és tök jó volt, és most hová a menet? Jöhet-e ő is? Perszehát. Bővebben

A népes hímnemű rajongótábornak nem örültem a bejáratnál, épp elég béna vagyok akkor is, ha nem néznek... Bővebben

ivtm

rili_logo

2011-es képek

2010-es képek

2009-es képek

2008-as képek

Termékeink az áruházban