7. Nemzetközi Női Motoros Nap 2013. május 3.
Csak hajts!

Ettől az évtől a FIM jóváhagyásával valóban nemzetközi lesz a Női Motoros Nap.

Amikor 2007-ben a kanadai Vicki Gray meghirdette az első női motoros napot hazájában, még maga sem gondolta, hogy világszerte ennyi követőre talál majd. Öt évvel később a nyugati világ legtöbb országában együtt ünneplik május első péntekét a motorozó nők.

 

Hogy az esemény nemzetközi jellegét még jobban kihangsúlyozzák, a Női Motoros Nap 2011-es logójára már a földgömböt is beleszerkesztették. A képen szereplő különböző motortípusok pedig azt szimbolizálják, hogy mindegy, hogy ki milyen típusú motort vezet, lehet az off-road vagy utcai, robogó, sportmotor vagy chopper, a lényeg csak egy: Just Ride! vagyis csak motorozz.

Vicki elmondása szerint ez az az esemény, amelyet a motorozó nők semmi pénzért nem hagynának ki. Fontosabbnak tartják, mint bármelyik nagy motoros találkozót vagy más motoros rendezvényt. Nem is csoda, hiszen ez a nap rólunk szól, és az ezen a napon szervezett programokkal azt üzenjük a világnak, hogy mi is létezünk, és jobb lesz odafigyelni ránk.

Természetesen a Nemzetközi Női Motoros Nap a Csajokamotoron.hu olvasói számára is fontos ünnep, ezért idén is megszervezzük a tavaly oly sikeres budapesti felvonulást. A részletekről kicsit később... addig is véssétek a naptáratokba május 6-ot!


Kapcsolódó cikkek:
Frissebb cikkek:
Korábbi cikkek:

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások  

 
0 #2 info@minafoto.huYama750 2011-03-03 13:53
Idén is lesz vezetéstechnika ?
Idézet
 
 
+2 #1 VÁ: Készülünk a Nemzetközi Női Motoros NapraIntru 2011-03-03 13:26
Máris várom 8)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Támogatóink

pmbb_logo_180 Helia logo

wild-west-200daylong-logo-200riderbeach logo
pajzs
clb

2012-es képek

Fontos információk

Fórum a Női Motoros Napról
Fórum a délelőtti tréningről

Népszerűsítsd te is!

Töltsd le innen a logót, nyomtasd ki, és ragaszd fel május 4-én a motorodra!
noi motoros nap 2012 felvnulas plakat

Beszámoló 2011

A pesti lányokat picit irigykedve néztem, hogy milyen klassz programokat találtak ki maguknak... Bővebben

Közben hozzám csapódott egy srác motorral, hogy ez mi volt, és tök jó volt, és most hová a menet? Jöhet-e ő is? Perszehát. Bővebben

A népes hímnemű rajongótábornak nem örültem a bejáratnál, épp elég béna vagyok akkor is, ha nem néznek... Bővebben

ivtm

rili_logo

2011-es képek

2010-es képek

2009-es képek

2008-as képek

Termékeink az áruházban