| 2009 október 09
| Tartalomjegyzék |
|---|
| SuperMoto OB, 6. forduló, Prievidza (SK) |
| Prestige kategória |
Nagyobb részt aszfaltozott út várta a versenyzőket, de egy pár kanyarból és ugratóból álló kombináción is helyt kellett állnia a mezőnynek. A technikásabbak rendre elnyúltak a többiektől az off-road szakaszon, így még nagyobb lendülettel érkezhettek a célegyenesre, majd az azt követő, legtempósabb balosra. Mivel az ugratókhoz nem lehetett hátramenni, talán ez a kanyar volt a leglátványosabb, ugyanis a közönség itt figyelhette a legközelebbről, csupán pár méterről a keresztben érkező motorokat.
Open kategória
Az előző cseh futam után, ahol Ónodi Benjamin fényévekkel jobb volt a mezőnynél, kíváncsian vártuk, mire lesz képes Prievidzában ő, na meg a magyar alakulat többi tagja. Benji most sem okozott csalódást, hisz a 20 indulóból – csupán három tizeddel lemaradva – harmadikként zárta az időmérő edzést. Igen ám, de Bencsik Dániel 62 ezreddel megelőzve a klubtársat, a második hellyel még őt is lepipálta. Így szenzációs módon két magyar is az első sorból vághatott neki a 15 körös futamoknak, míg Kis Tibor csak a 11., Nyilas Laci pedig 15. rajtkockából indult.
Az első versenyen Snizek Lukas bizonyult a legjobbnak, aki a negyedikről nagyon szép motorozással egészen az első helyig küzdötte fel magát. Benjamin – ugyan menet közben voltak helyezkedések – a kvalifikációs helyén, azaz bronzérmesként fejezte be a nem éppen könnyű versenyt. Bencsik Krisztián viszont vissza csúszott. Ötödikként gurult be a Yamahával, bár csak egy másodperccel előzték meg, igaz őt pedig csupán féllel követték. Kis Tibornak rögtön a rajt után sikerült fognia egy helyet, amit utána egészen a kockás zászlóig nem eresztett. Így ő 10-ként, Nyilas László pedig három helyet javítva 12-ként ért célba.
Még több kép a galériában!Az első futam alakulhatott volna jobban is, hiszen érezhetően több volt a srácokban. Például úgy, ahogy a második, hiszen Ónodi Benjámin megint megmutatta mire képes, ha igazán jól megy neki a motorozás. Iszonyatosan jó köridőket produkált, gyakorlatilag versenyen megdöntötte az összesített legjobb edzésidőt. Ezek után abszolút megérdemelt az aranyérme, mint ahogy Bencsik Krisztiánnak is a bronz, nagyon jó teljesítményt nyújtott ő is.
Kis Tibor ezennel a 8. lett, Nyilas Laci pedig megint 12. A verseny egyébként nem volt zökennő mentes, sajnos a nyolcadik körben, a célegyenes végén történt egy baleset. Nem tűnt nagyon komolynak a sérülés, de a motorost ennek ellenére biztos, ami biztos kórházba vitték, a futamot pedig leintették. Miután visszaért a mentő, megismételték a rajtot és ezután alakult ki az előbbi sorrend.
- Női enduro világkupa (10-03)
- Olasz versenyzőnő a Superbike VB-n (10-03)
- Itt jön a Yeti… (10-02)
- A legjobb a Rali Hercegnő (10-01)
- Nők a 2010-es Dakaron (10-01)
- Pirkadattól Alkonyatig enduroverseny (09-09)
- Teljesült a papírforma: gyorsasági motoros OB (09-09)
- VI. Dunlop Trophy for Ladies 3. forduló (09-09)
- Dragbike EB a leggyorsabb pályán (09-09)
- VI. Dunlop-Trophy for Ladies 2. forduló (09-06)















