Úgy tűnik, idén nem lesz női induló a Budapest-Bamako motorosai között.

A Budapest-Bamako január 15-én indul a Hősök teréről minden eddiginél látványosabb jelmezes rajttal, majd közel 9000 kilométer megtétele után január 30-án érkezik a mezőny a Mali köztársaság fővárosába, Bamakóba.

A hatodik évében a futam a világ legnagyobb amatőr rallyja és a legjelentősebb transz-szaharai autóversenye. Az idén a Fapados Dakar néven is emlegetett versenyen több autó indul, mint az insipirációt nyújtó eredeti Dakar rallyn.

Ezúttal nagyjából 15 motoros áll majd rajthoz szombaton a Hősök terén, de idén a nevezők listáján nem találtunk hölgyet. A verseny szervezői azonban megnyugtattak, hogy azért ennek ellenére is érdemes lesz kilátogatni a rajtceremóniára, hiszen az ex-szépségkirájnő Semmi-Kis Tünde, a korábbi Bamako résztvevő motoros hölgy is részt vesz majd a versenyzők indításában.

A Magyar Külügyminisztérium hivatalos figyelmeztetést adott ki a rallyt érintő országokról. Az értékelés szerint a nagy afrikai futam útvonala "a Nyugati-Száhel övezet és a Maghreb déli térsége az utóbbi négy évben a nemzetközi terrorizmus által leginkább sújtott régióvá vált". A közlemény felhívja az indulók figyelmét arra, hogy a legtöbb érintett országban nincs magyar külképviselet. Valamint, hogy "az óvatosság és a körültekintés továbbra is szükséges, fokozott óvatosságot kell tanúsítani a rali résztvevőinek a nagy forgalmú nyilvános helyeken, piacokon, szórakozóhelyeken"

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Partnereink

roadandride
hdalogo
dirtsport_logo
palyamotorozas

Motorverseny képek 2011

Motorverseny képek 2010

Motorverseny képek 2009

Motorverseny képek 2008

Motorverseny képek 2007

Motorverseny képek 2006

Termékeink az áruházban