| 2009 február 13
| Tartalomjegyzék |
|---|
| Női bajnokságok világszerte |
| Második oldal |
Talán nem alaptalan a magyar lányok félelme, hogy az idén első alkalommal meghirdetett amatőr Ladies Dunlop Trophyn megjelennek majd a náluk sokkal rutinosabb német és olasz versenyzők is versenyzők is. A résztvevők listájára azonban még várni kell, ugyanis a nevezéseket csak április 25-én zárják le. Addig izgulhatunk.
A motoros nők számának növekedésével egyre nagyobb az igény a megmérettetésekre is. Ahogy most már Magyarországon is felnőtt az a réteg, akik már biztonsággal közlekednek a különböző versenypályákon, Európa-szerte több országban is léteznek női kupasorozatok. Természetesen ezek is nyitottak akár a magyar lányok számára is.
Talán nem csak az olasz Giulia Atzori #39 reméli, hogy lesz még esélye a győzelemre a női gyorsasági Európa-bajnokságon. Az UEM (Európai Motoros Szövetség) ugyanis egy jelentős változtatást hajtott végre idén: a továbbiakban az 1000 cm3-es kategória megszűnik a hölgyek számára, és csak a Superstock 600-as osztály marad. A lányokat így döntésre kényszerítették. Néhányan csak márkakupákon indulnak majd, néhányan pedig a férfiakkal együtt versenyeznek tovább.
Az 1000-es kategória 2008-as Európa-bajnoka, a német Nina Prinz-ről és a 600-a kategória győzteséről, a holland Iris Ten Katen-ről egyelőre még nics hír. A 600-as kategória olasz bajnoka, Alessia Polita viszont már benevezett a Superstock 600-as kupára, Paola Cazzola, az 1000-es kategória olasz győztese viszont úgy tűnik, az R6-kupában indul idén. A második legjobb 1000-es versenyző, Letizia Marchetti viszont a Superbike olasz bajnokságában fog versenyezni. Ezt a címet idén öt futam eredményei alapján ítélik majd oda, amelyeket az Olasz Kupával együtt rendeznek meg.
- Honda Motoros Majális, Kunmadaras (09-05)
- VI. Dunlop Trophy for Ladies 1. forduló (09-04)
- Supermoto Bajnokság Tököl (09-04)
- Magyar Köztársaság Bajnoksága VI. Dunlop-Trophy 1. futam (09-04)
- Milyen szám legyen a motorunkon? (09-03)
- Livia Lancelot (09-02)
- Tünde a sivatag bátor harcosa (09-02)
- Keményen küzdöttek a csajok (09-01)
- Meghalt egy motoros a Dakaron (09-01)
- Tereprali távol Afrikától (09-01)















