Tartalomjegyzék
Motokrossz Hódmezővásárhelyen
Második oldal

A május elsejei győzelme után a negyedikei Ladycross futamra is borítékoltuk Risztov Eva győzelmét. Sajnos azonban az első futamban ártatlan helyzetben hibázott az élen, így most csak a második helyre futotta.

Május 4. fontos dátum a hazai krosszversenyek sorában, hiszen a várva-várt nemzetközi bajnoki nyitányra és kísérő futamaira került sor a Hódmezővásárhelyi Rolandringen. Bátran állíthatjuk, hogy minden tökéletes volt, a pálya, a rendezés, a technikai feltételek, a vendéglátás. Sajnos, a nevezői létszám nem érte el a remélt 100-ast és a fizető nézők sem az 1000-et, de az időjárás „bejött”, a versenyek pedig nagyon izgalmasak és érdekesek voltak.

 

A királykategória győztese - mint ahogyan ezt sokan tippelték - Czuni László lett, méghozzá magabiztos és kettős futamgyőzelemmel, második Borka, míg harmadik helyezettként Lécz Gergő érkezett, majd Rauscher, Tóth Martin és a román Stoichescu.

Az MX2-ben Szvoboda Bence volt a menő, szintén 2x25 ponttal iratkozott fel a tabellára, Szolga Richárd, Adamek Imre, Hugyecz Erik, Nagy Alex és Hujber Péter volt a további sorrend. Nagy Alex, mint egyetlen vásárhelyi versenyző, igen nagy elvárás, ill. nyomás alá került a lelkes hazai közönség részéről, de a kis fickó állta a sarat, különösen a második futamban bizonyított nagyszerű harmadik helyezésével.

A Junior 85-ben voltak drámai pillanatok, mint pl. Lukács hátsó defektje az első futamban, vagy Mekler hibája a másodikban, amivel kicsúszott kezéből a biztosnak látszó elsőség. Így aztán a győztes Lukács Kristóf, Mekler Gergely és Ormándi Tamás léphetett a dobogóra. A rendező igazán nagyvonalú volt, hiszen az ifi mezőny minden indulója ajándékot kapott.

 



IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Partnereink

roadandride
hdalogo
dirtsport_logo
palyamotorozas

Motorverseny képek 2011

Motorverseny képek 2010

Motorverseny képek 2009

Motorverseny képek 2008

Motorverseny képek 2007

Motorverseny képek 2006