| 2006 augusztus 23
| Tartalomjegyzék |
|---|
| Még több nő a dobogón |
| Második oldal |
| Harmadik oldal |
Már 9 óra körül volt vagy harminc fok, ami kedvezett a barnulni vágyóknak, de nem annyira a motorosoknak, akik a passzos bőrruhákban, csizmájukkal karcolták a felszállópályát. Ezt a hőérzetet csak fokozta a versenyláz, ami mindannyinkban nitróval dúsítva égett, már a szabad edzések alatt is. A májusi esős versenyre emlékezve, azt hiszem, mégis csak mindenki boldogan nézett fel az égre, nem beszélve a hőségben oázisként ható lengére engedett női topokra.
Kicsit késve jöttünk, mivel már péntek délben kapunyitás volt, ekkorra szinte mindenki kipakolt, rendezve voltak a sorok, csak a mi sátrunknak nem volt helye. Hadnagy Józsi gyorsan intézkedett, és a késésünk ellenére szinte a legjobb helyen, a depó bejáratával szemben állíthattuk fel sátrunkat.
Mire rend lett körülöttünk, beindult az éjszakai nyüzsi; motorok szabályoztatása és a burnoutok végén eldurranó gumik "tompították" a háttérben tomboló koncert "zaját". Az augusztusi extrém show ugyanis, nem a csendes, alvós bulik közé szokott tartozni. Kicsit mi is szétnéztünk, aztán próbáltunk néhány hideg sör legurítása után aludni egyet... Azt hiszem sikerült is vagy 2 órát...
Még több kép a galériában!Szombat reggel 7 körül ébredt a csapat az első motorbőgésre. Összekaptuk magunkat, készülődtünk a szabad edzésre. Közben én szétnéztem a depóban a jól ismert és új arcok között. Mindenkin látszott, hogy tudott volna még aludni, de be kell gyújtani a spirituszt! Közben megakadt a szemem Erdős Csaba WILD feliratú hosszú karcsú vasán, majd belebotlottam a németek bokszába is, ahol szintén hasonló, bár kicsit durvább küllemű járgányok pihentek. TOPMETHANOL DRAGSTEREK! Ekkor már elillant az álmosság a szememből, alig vártam, hogy valamelyik dübörögjön.
Megkezdődtek a szabad edzések, H. Joe hangja még pihenten, de izgatottan töltötte be a pálya feletti légteret. A mi junior dragunk is elkezdte próbálgatni tudását pilótájával. Figyelgettem a kisdepóból, hogy 125-ös mellett áll rajthoz... Kíváncsian meresztettem a szememet, mi fog történni a pálya végén, de nagyon szoros volt ezért, csak Józsink "egykedvű" harsogásából tudtam meg hogy JUNIOR PÁLYACSÚCS! 14,5 másodperc, 136 km/h. Korán reggel ez nem is olyan rossz! Mikor Szandi jött a visszatérő sávban, egy tele fogsor volt a sisak plexi mögött.
Örültem én is, gyorsan le is állítottuk a gépet, nehogy az elején feladja a nagy hőségben. Juniorban mi kvalifikáltunk az 1 helyre, míg 125 cm3-ben 14,2 másodperccel szintén egy női pilóta, Matusik Andrea, aki már évek óta nem engedi a hapsikat érvényesülni ebben a kategóriában. Azért írtam ki ide az időket, mert érzékeltetni szeretném, hogy mindössze 0,3 mp volt a mi zsokénk által zabolázott 80 cm3-es paripa és az Andi legjobb százhuszonötöse között (ez kb. fél motorhossz). Ezek után bizakodva várhattuk a döntőket.
- Kátai a legeredményesebb magyar a Dakaron (07-01)
- Halálos Motorbaleset a Dakaron (07-01)
- Fejjel lefelé (06-10)
- Magyar pontszerző a Baja Hungárián (06-09)
- Végeredmény: ötödik (06-08)
- Váratlan magyar siker (06-08)
- Végeredmény: ötödik (06-08)
- Női sikerek Kunmadarason (06-07)
- Levakarhatatlan sár (06-07)














