Majdnem a dobogón
Tartalomjegyzék
A két napos rendezvény első napján egy szabadedzés és egy időmérő állt a versenyzők rendelkezésére, így Nikinek nem volt sok ideje megtalálni a megfelelő beállításokat az ismeretlen motoron. Ezért még a versenyek előtt is nagyobb változtatásokra kényszerültek (a motor geometriáján), vállalva a kockázatot, hogy nem lesz vezethető a motor.
„Az első rajtot nem igazán sikerült elkapnom, így beszorultam két ezres versenyző mögé, mivel minden kategória egyszerre volt a pályán. Sokat elárul, hogy miután átrágtam magam rajtuk, folyamatosan sikerült gyorsulnom, az utolsó előtti körben pedig megfutottam a legjobb köridőmet, ami két és fél másodperccel volt jobb a kvalifikációs időmnél. Végül negyedik helyen zártam a Stock600-asok között, mindent egybevéve pedig nyolcadikként intettek le."
A versenyzőknek gyakorlatilag semmi idejük nem volt a regenerálódásra, hiszen alig egy órával később újból nekivágtak egy 15 körös távnak az 5 380 méter hosszú pályán.
És hiába az éjszakai verseny, ha este kilenckor is még 33 fokos a hőség...













(témaindító: NaNa)
(témaindító: NaNa)
(témaindító: NaNa)